Az asztma világnapja
Az asztma világnapját, mely egy nemzetközi ünnep, minden évben május első keddjén tartják.
Az eseményt a Global Initiative for Asthma, azaz Világmozgalom az Asztmásokért (GINA) nevű szervezet javasolta és kezdeményezte. A GINA 1993-ban alakult, és együttműködik a Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézettel (National Institutes of Health, USA), és az Egészségügyi Világszervezettel (WHO).
Ez a világnap annak a lehetősége, hogy rádöbbentse az embereket az ezzel a betegséggel kapcsolatos problémákra és bajokra, melyek a betegek életét a leghétköznapibb módokon érinti.
Az ünnep célja az, hogy az embereket tájékoztassák ezen betegség gyógymódjairól, hogy rendszeres együttműködésre buzdítsák őket az orvosaikkal. Ezzel szeretnék növelni az asztmával járó és kapcsolatos tünetek megértését, és fokozni azon készséget, hogy a beteg maga is ellenőrizhesse és kezelhesse betegségét.
2013 jelmondata továbbra is "Akkor az asztma ..." A GINA altémája, "Itt az ideje, hogy az asztma..." - javasolják a programok szervezőinek, hogy fejezzék be a mondatot a saját célközönségük igényeinek megfelelően.
A világnap támogatói az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Az Egyesült Államok Nemzeti Légzési és Keringési Tudományos Intézete (NHLBI).
Német, spanyol és brit szakemberek 20 országban 50 ezer, 8 és 12 év közötti gyerek étkezési szokásait feltérképezve találtak kapcsolatot az étkezés minősége, illetve az asztma között. A kapcsolat azokban a fejlett országokban a legerősebb, ahol az étrendben gyakran szerepelnek gyorséttermi fogások.
A húsban gazdag táplálkozás nem rejti magában az asztma veszélyét, a gyakori hamburgerezés viszont összefüggésben áll más életviteli tényezőkkel, melyek már fokozhatják az asztma kockázatát - olvasható a Thorax című brit tudományos folyóiratban közölt tanulmányban.
A szendvicsek más életmódbeli és környezeti faktorokkal - így az elhízással és a mozgáshiánnyal járnak - kéz a kézben - fogalmazott Gabriele Nagel, a németországi Ulm egyetemén működő epidemiológiai intézet munkatársa, a kutatás vezetője.
Ugyanakkor "biológiailag megbízható" jelek utalnak arra, hogy az egészségesebb táplálkozásnak pozitív hatásai vannak. A gyümölcsökben és zöldségekben lévő antioxidánsok, valamint a halakban található omega-3 zsírsav - amely gyulladáscsökkentő - egyaránt segíthet a betegség elkerülésében. A C-vitaminban gazdag ételekről például úgy vélik, szerepet játszanak a tüdő jobb működésében és az asztmás tünetek ritkulásában.
A probléma súlyát jelzi, hogy Nagy-Britanniában 1,1 millió gyereket kezelnek asztmával, míg az Egyesült Államokban ez a leggyakoribb krónikus gyerekbetegség, 10 millió diagnosztizált gyerekkel.
by: VEJ
forrás: wikipedia.org, index.hu, ginasthma.org
Vissza májushoz
|