Anya nélkül nevelkedő gyermekek napja

Az anya nélkül nevelkedő gyermekek napját a nevelői közösségek Nemzetközi Szövetségének magyar tagszervezete, a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére először 1990. május 7-én rendezték meg. Azóta az anyák napja utáni hétfőn rendezik meg. Azokról szól ez a nap, akiknek mivel anya nélkül nőnek fel, hiányzik életükből az egyik legfontosabb kötelék és szeretet-forrás, amely csak részben pótolható, de sohasem helyettesíthető. A gyermekek védőszentje Szent Miklós.

Álljon itt néhány idézet arról, hogy ki, hogyan élte meg édesanyja elvesztését,
vagy mi a véleménye a gyermekvállalásról.
 

„Aztán egyszer csak elerőtlenedett, aztán gyenge lett, majd halott.

Én kiskamasz voltam (13 pontosan), sokan mondták, hogy a fájdalom majd elmúlik és az idő mindent begyógyít. (Üzenem nekik: Nem, nem múlik el. Az idő viszont tényleg változtat valamit rajta.) Én talán elvittem volna magamat egy pszichológushoz, mikor egy könnycseppet sem látok a gyászoló lányomon, de érthető, hogy ez akkor nem jutott elsőre eszükbe. Mindegy, később elmentem magam. Kellett.

Annyira igaz esetemben, hogy, ha stabil alapokat teszel le, akkor az évekig nagy hátszelet csinál a gyereknek. Hosszú ideig tudtam táplálkozni anyám tanításaiból, sőt, a mai napig. Szeretem, tisztelem őt, és ezért tudom tartani magam egy stabil úthoz, mert miatta érzem, hogy a lényeg a dolgok mögött, valahol arra van. Sok embert hagyott itt, de mindnek megváltoztatta az életét, valahogy mindenkit készített arra, hogy miben erősítse majd egyedül magát.

Mégis, ami mindennap eszembe jut, hogy soha nem mondhattam neki, mikor este 10 után értem haza, hogy „hagyj anya, ez az én életem!”, soha nem utálhattam kamaszként, hogy „ilyen soha nem akarok lenni”, nem volt ott, amikor örültem az első munkahelyemnek, majd amikor szomorkodtam, hogy mégsem kell annyi ember nekik. Nem volt ott az esküvőmön, és nem hívtam fel a szülőszobáról, hogy „minden rendben, egészséges!”. Nem tudom felhívni, ha unatkozom séta közben, ha elalszom állva a fáradtságtól, ha elegem van a napból. Pedig felvenné, beszélne, jönne, ölelne, nevetne, vigasztalna, ó, és leszidna, megpöckölne, szigorú lenne, ha kell. Nem volt senki, aki fogja a kezem, mikor műtétből ébredtem, mikor egyik felsőoktatási intézményből a másikba grasszáltam, mert nem tudtam elintézni a papírügyeimet, mert úgy féltem egyedül. Tudom, ez mindenki másra is igaz, de, ha én kértem volna, ő segített volna. Aztán egyszer apám megnézett gyerekek között, miközben dolgoztam és láttam, hogy büszke. Azt is mondta, hogy anyám örülne nekem. Hát, lehet, de az biztos, hogy órákat beszélgetnék vele a hogyanokról, miértekről és tanítana tovább.”

 "mert a gyermek életében két "Isten"létezik, a MR és a Mrs tökéletes, az Anya és az Apa....
S ha az egyik "Istene"megcsalja, becsapja, kijátssza, elhagyja, akkor már a másikban sem és senkiben sem fog hinni és bízni igazán soha.
Miért éreznek úgy a gyerekek, hogy Ők a hibásak a szüleik esetleges válásában, vagy egyik szülő elhalálozásában?
..és miért házasodik és miért bízik nehezebben egy csonka családban felnőtt ember?"

"Egy nő mindent elkövet annak érdekében, hogy anya legyen. Hogy önző dolog-e? Valahol igen. Én egyáltalán nem tartom hősnek azt a nőt aki tudja, hogy mennyire beteg, legyen szó rákról, diabéteszről, vagy bármi másról, de ennek ellenére még is világra hoz egy gyereket, mikor tudja, hogy nem lesz mellette és nem fogja tudni felnevelni."

"Én anya nélkül nőttem fel. Ahogy, az 1 évvel idősebb bátyám is. Amikor megszülettem, apám hozott haza a kórházból,mert anyám már akkor végleg lelépett. Apám nevelt fel minket. Soha nem nősült meg, és soha nem volt "mostoha anyánk" .

Apám, férfi létére megtanult sütni, főzni, sőt még a szoknyámat is megvarrta, ha kellett. A bátyámmal meg eljárt fociedzésekre, meg egyéb fiús helyekre. Mivel sosem láttam anyámat, így nem is hiányzott. Nem okozott egyikünknek sem lelki sérülést és egyikünk sem lett "elveszett" ember.

A bátyám is és én is boldog házasságban élünk, szülők vagyunk már mindketten. Apám ma nyugdíjas, és a bátyámmal azon vagyunk, hogy most mi adjuk vissza azt, amit tőle kaptunk. Apukám végre pihen, és a hobbijának él. Mi támogatjuk mindenben.. "

forrás: sulinet, bezzeganya.postr.hu, velvet.hu, gyakorikerdesek.hu

Oldal tetejére

Vissza májushoz