A magyar fotográfia napja
 

Augusztus 29 a Magyar fotográfia napja, mert minden fotótörténeti forrásmunka egybehangzóan állítja, hogy 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal

bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. Ennek emlékére a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte, hogy ezen a napon ünnepeljük meg A magyar fotográfia napját.

Ez a nap alkalom arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és egyben a fotótörténeti értékekre irányítsuk.

1839 minden fotóval foglalkozó nációnak egyformán fontos dátum. Bizonyos felfedezések, találmányok, műszaki fejlesztések itt, ebben a pontban csomósodtak össze, itt találkoztak a külön utakon járó felfedezők, hogy azután együtt induljanak tovább. A camera obscura ókorból ismert elve, a különböző fémsók fényérzékenységének 18. századból származó tudása, és mindezek mellett az optikai fejlesztések együtt eredményezték a fényképezés megszületését. Meghatározó volt, hogy a fizikai,kémiai,optikai eredmények összegzéseként létrejött fényképezés úgymond felfedezése, bizonyos szempontból egy közös útra terelte a világ bármely pontján megtörtént és megtörténő dolgok átélését, rájuk való emlékezésünket. Újfajta gondolkodást, újfajta világlátást, a megtörtént és éppen történő dolgok egyenrangú kezelését és még sok minden egyebet köszönhetünk a fényképnek Magyarországon, Nagy-Britanniában és Kamcsatkán egyaránt.

Ezen a már emlegetett közös úton vannak hosszabb-rövidebb szakaszon párhuzamosan futó szálak és vannak nagy-nagy kacskaringók, elágazások is, hiszen a fényképezés története elválaszthatatlan a fényképezők saját (privát) történetétől és az őket polgáruknak tartó ország történelmétől egyaránt.

Magyarországon is 1839-ben találták fel a fényképezést. Bár - nem azért vagyunk magyarok, hogy ezt ne higgyük ma, hogy egy zseniális matematikusnak a Göttingenben tanult, és Erdélyben élt Bolyai Farkasnak fennmaradt egy levele, melyet 1839. február 21-én írt barátjához. Ebben ez áll: „Gyönyörű találmány az Obszcura Camera kép fixírozása: mihelyt mondották, elébb úgy mint van azon színekkel lehetetlennek mondottam, de azonnal ígérem, hogy egy negatívot feketén fixálok s úgy mondották, hogy csak sötéten is marad meg. A gondolat szép s tökéletesítése, s nagy következései várható” Miután ekkoriban Párizsban még csak a találmány bejelentése hangzott el, de pontos ismertetésére csak az év augusztusában került sor, feltételezhető, hogy a találmány hírére saját maga kísérletezett a fényképezéssel. Mivel az egészből az említett levélen kívül semmi más nem maradt fenn, a dolognak természetesen csak hírértéke van. Innentől fogva minden olyan, mint bárhol másutt a világban, egyre több dagerrotipista (fotós, aki sötétkamrában ezüst-jodiddal rögzítette a képeket), kalotipista dolgozott az akkori Magyarországon, amely a Habsburg-birodalom integráns részeként élte mindennapjait.

Említsük meg közülük Petzval József

tudós tanárunkat, aki kiszámolta és meg is csinálta az első nagy fényerejű objektívet 1840-ben, így téve lehetővé az addig percekig tartó expozíció másodpercekre való lerövidítését. Angol fényképészek is ilyen típusú lencséken keresztül nézték ezt követően a világot. A skót Photographic Society egyik tagját 1856 augusztusában Szabó Ivánnak hívták. Természetesen emigráns magyar szabadságharcos volt, aki Edinburgh-ban nyitott kalotípia-stúdiót a Salisbury Place 4-ben, 1857-ben. Fényképezte Fox Talbotot

és családját, együtt állított ki David Octavius Hillel és Robert Adamsonnal.

A magyar fotográfia első igazán fontos időszaka a századforduló, amikor piktorialista stílusban dolgozó fényképészeink már együtt szerepeltek kiállításokon a világ legjobbjaival, Alvin Langdon Coburnnal, Puyoval, Demachyval, Hugo Erfurthtal. Alkotásaik nemcsak a magyar, de az egyetemes fotóművészetet is gazdagítják. Angelo,

Máté Olga,

Pécsi József,

Schermann József,

Székely A. László

képeivel hozzájárult, hogy az addig inkább csak dokumentálásra használt fényképezés valóban művészetté váljék. Ilyen mesterektől tanult az a generáció, amely aztán világszerte ismertté tette a magyar fényképezést. A huszadik század első harmadában fontos szerepet játszott a fényképezés formanyelvének kialakulásában, elfogadtatásában néhány magyar fényképész és a fotóhoz más oldalról közelítő művész, mint Moholy-Nagy László,

Brassai, Kepes György, a fényképészek közül André Kertész, Munkácsi Márton vagy Robert Capa.

Nincs a világon ember, akinek valami köze ne lenne a fotózáshoz, és ne ismerné a,
Melankolikus tulipánt Kertésztől,

vagy a Milicista halálát Capától, vagy az Éjszakai Párizs sorozat darabjait Brassaitól. Ezek a fotográfusok kivétel nélkül mind emigráltak az akkori Magyarországról, elsősorban politikai okok miatt, vagy megérezve a közelgő fasizmus veszélyét. Ez az emigrációs hullám Nagy-Britanniába is lökött néhány fontos fotóst. Megemlíthetjük Pető Mihályt, aki a legjelentősebb fotóriporterek egyike volt és a Dundee Egyetem őrzi szinte teljes hagyatékát, vagy Hoffman Dezsőt,

a Beatlesek házi fényképészét, Lóránt Istvánt, aki a Weekly Illustrated, majd a Picture Post szerkesztője, és a Liliput alapítója, továbbá Glass Zoltánt, Fayer Györgyöt, Friedmann Györgyöt, vagy a már emlegetett Moholy-Nagy Lászlót,

Kepes Györgyöt, Robert Capát. Meg kell még említenünk Kraszna-Krausz Andort, aki zseniális fotós és könyvkiadó volt, ő alapította a legnagyobb fotós könyvkiadót, a Focal Presst, mind a mai napig, a legszebb fotós könyv díját, a nevét viselő alapítvány osztja ki évről-évre.

Kislexikon:

ANGELO, Funk Pál (1894 – 1974) Olasz művészcsaládból származott, dédapja, Alessandro Angelo, a bécsi Hofburg freskóinak alkotója. 1910-ben Carl Bauer festőiskolájába járt Münchenben; majd Dührkoop-műterem, Hamburg; Nicola Perscheid, Berlin; Reutlingen, Párizs; E. Hoppe, London; Marcus Adams műterme. Budapesten Székely Aladár műtermében első segéd volt. 1926-tól a Royal Photographic Society of Great-Britain tagja. Összesen több mint száz díj, oklevél tulajdonosa. 1945 után a MADOME egyik vezetője volt, 1956-ban a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapító tagja. 1914-ig Párizsban divat- és jelmeztervezőként dolgozott. 1916-ban Kertész Mihály rendezőasszisztense és operatőre volt. Később a Franco-British Film Corporation és a Metro-Goldwyn-Mayer filmjeiben dolgozott (Rex Ingram, Erich Rohmer, Fritz Lang mellett). 1919-től önálló műterme volt Budapesten, 1920-1938 között műterme Párizsban, Nizzában, Scheveningenben, Hágában. Műtermes fényképészként közel 450 000 embert fényképezett le, a mondén világ első számú fotográfusának számított. 1951-ben műtermét államosították. 1951–1964 között a Budapesti Fényképészek Kisipari Termelőszövetkezetében dolgozott, alkalmazottként saját egykori műtermében. Képeit negyvennél több külföldi szaklap közölte, hetvennél több előadást tartott a modern fotóművészet esztétikájáról, a portré- és aktfényképezésről. 1928-ban a MAOSZ szervezte I. Művész Fényképezési Főiskola tanfolyamán A művészi fotográfia legújabb fejlődéséről tanított. Részt vett a tanoncoktatásban is, ő volt a fényképész-vizsgabizottság elnöke. 1945-ben indította az Angelo Fotóakadémiát. 1927–1937 között szakcikkeket publikált a Fotóművészeti Hírekben. 1934–1938-ban A Magyar Fotográfia szerkesztője.

Pályájának kezdetén festőies stílusban fotografált, nagyméretű brómolajnyomatait a Magyar Fotográfiai Múzeum őrzi. Későbbi képein szuggesztív hangulatokat közvetített torzítólencsékkel, laboratóriumi beavatkozásokkal, majd a modern fotográfia tárgyilagosabb irányát követte. Öregkorára szürrealista látomásokat, az anyag bizarr rajzolataiból kibomló mikrovilágot ábrázolt. Egész életében százezer számra készítette a műtermi portrékat, zsánerképeket, élete végén mégis megkeseredve, szinte kizárólag élettelen tárgyakból építette képi világát

Máté Olga
(Szigetvár, 1879. január 3.–Budapest, 1965. április 5.)

Öt testvére volt, akik közül többen választották a szabad alkotóművészi pályát. A testvérei is Máthéra vagy Mátéra magyarosították nevüket. A család a későbbiekben Pestre költözött, az apa varrodát működtetett. 1899-ben az ismeretlen helyen folytatott magyarországi előtanulmányok után műtermet nyitott Pesten a Fő utca 21.-ben. 1907-08-ban némi tőke összegyűjtését követően Berlinben és Drezdában képezte tovább magát Dührkoopnál és Perscheidnél. 1911-től A Fény c. lap munkatársa volt. 1912-ben a Veres Pálné utca 12. VI. emeletén nyitott új, kényelmesen berendezett műtermet, amely fontos közéleti találkozóhelyként is működött írók, művészek, filozófusok, esztéták számára. Barátai között tarthatta számon a Vasárnapi kör tagjait: Mannheim Károlyt, Hauser Arnoldot, Balázs Bélát, Lukács Györgyöt stb. 1912-ben Perscheiddel, Wasow-val, Pécsi Józseffel együtt nyert aranyérmet Stuttgartban. Képeit rendszeresen közölte A Fény. ~ kapcsolatba került a nők egyenjogúságáért küzdő mozgalommal, annak Bédi-Schwimmer Róza vezette csoportjával. 1934-től műtermét megosztotta tanítványával, Haár Ferenccel, majd 1938-tól Reismann Marian dolgozott a Veres Pálné utcában.

Pécsi József
(Budapest, 1889. április 1 - Budapest, 1956. október 7.)

Pécsi József portréja Fényképész volt, fotóművész, a szakma aranykoszorús mestere, szakíró, szaktanár, műgyűjtő, mindegyikből a legjobb. Amihez hozzányúlt, arannyá változott kezei között. Piktorialista portréi, tájképei, az új tárgyiasság eredményeit magába olvasztó reklám- és divatfotói, csendéletei, avangard aktjai, új szemléletű arcképei mind maradandónak bizonyultak, sok esetben iskolát teremtettek. Érdekes arcvonásai sok képzőművészt ihlettek meg. Személye, munkássága nélkül csonka lenne a magyar fotóművészet története, de nem hiányozhat az egyetemes fotótörténetből sem.

Moholy-Nagy László

Moholy-Nagy nem sokat élt és alkotott Magyarországon, "idejekorán" emigrált. Bécs, Berlin, Párizs, London, Chicago...; dolgozott Kassákkal, később a Gropius-féle Bauhaus és New Bauhaus legkiemelkedőbb alakjai közé tartozott, majd Chichagoban önálló iskolát alapított.

Művészete egyetemleges, a vizuális érzékelés és megörökítés terén elért forradalmi újításai a korszak nemzetközi hírű mesterévé tették.

Ha semmi mást nem alkotott volna, csak fotógrammokat (erről itt már szóltam) és a Fény-tér-modulátornak keresztelt kinetikus szobrot (1930), nevét ezzel is beírta volna a művészettörténet nagy újítói közé. Ám emellett a "hagyományos" fotózásban is meglepően újat alkotott, persze festett is, kollázsokat, grafikákat, reklámanyagokat készített, színpadképeket és épületeket tervezett, filmeket forgatott. Univerzális tehetsége máig hat, kis túlzással akár azt is mondhatnám, hogy a kortárs magyar (neo)avantgard vizuális kísérletezői a mai napig az ő kabátujjából bújnak elő.

André Kertész

Budapesten született 1894. július 2.-án, kiskereskedő apja korán elhunyt, ezért kiskorát Szigetbecsén rokonoknál töltötte. Már 1912-ben Jenő öccsével utcajeleneteket és családi képeket készít „Ica” gépével, melyet édesanyjától kapott. Felköltözött Budapestre, ahol a Kereskedelmi Akadémián tanult, itt érettségizik.

Az első világháború elején besorozzák az osztrák-magyar hadseregbe, egységének útját dokumentálja egészen Itáliáig. 1915-ben Esztergomba helyezik át, majd hamarosan a frontra küldik. Lengyelországban készült képeit a testvérén keresztül juttatja el a szerkesztőségekhez például az Érdekes Újság budapesti hetilapjához. Augusztus végén golyó sebesíti meg mellkasán. Budapesti kórházba szállítják.

Miután felépült, visszatér frontszolgálatra. Sokat állomásoznak Kelet-és Közép Európában.

A háború után banki állást szerzett magának, de folytatta a fotózást is, főként testvérével. Képeit magyar újságokban publikálta. Egyedi fényekkel, beállításokkal dolgozott, kereste az ellentmondásos témákat, de a magyar vidéki élet is fontos szerepet kapott munkásságában. Számos magyar művésszel megismerkedik, köztük Aba-Novák Vilmossal is, akiről képeket készít.

31 évesen Párizsba költözött, a művészetek fellegvárában bontakozhatott ki teljesen. Fotográfiái megjelennek az Art et Industrie, a Das Illustrierte Blatt és a Frankfurter Illustrierte című lapokban. 1927-ben nyílik első nagyobb kiállítása, az Au Sacre de Printemps-ben Thal Ida absztrakt festményei társaságában. 1928-tól a VU megbízására dolgozik. Megismerkedett Calder-el, Chagall-al és Picasso-val is.

Meghívásra az USA-ba érkezik, ahol 16 képét állítják ki a New York-i Exhibition of Foreign Advertising Photographyn. Franciaországban elért sikerei ellenére az Egyesült Államokban nem találta helyét, főleg megrendelésre dolgozott, művészként nem igen ismerték el. 1937-től szabadúszóként készít képeket többek között az American Magazine -nek, a Collier’s -nek, a Coronetnek, a Looknak és a Vogue -nak. 1944-ben kapja meg feleségével, Salamon Erzsébettel az amerikai állampolgárságot. Ebben az évben, Moholy-Nagy László felkérésére egy szemesztert tanít a chicagói School of Design-ban.

A jeget 1964-ben törte át a Modern Művészetek Múzeumában rendezett kiállításra készült képeivel, ettől kezdve bejárva a világot a Föld számos pontján mutatta be fotóit. 1966-ban Robert Capának dedikált albuma jelenik meg. 1979-ban a Polaroidtól kap ajándékba egy SX-70es fényképezőgépet. 2 évvel később már kiállítása nyílik From My Window (Az ablakomból)címmel.

1984-ben hazalátogat a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, mint az esemény díszvendége, és kitüntetik a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével.

1985. Szeptember 28.-án hal meg New York-i otthonában, Szigetbecsén múzeumot hoznak létre emlékére.

Robert Capa

CAPA, Robert, eredetileg FRIEDMANN Endre Ernő (Budapest, 1913 – Thai Binh, Vietnam, 1954) fényképész, a XX. század egyik legjelentősebb fotóriportere.

Haditudósítóként részt vett a spanyol polgárháborúban (1936), a japán-kínai háborúban (1938). A második világháború során a Life magazin tudósítójaként bejárta az afrikai és az olaszországi hadszíntereket. A normandiai partraszállásról készült képei igen híresek.

1947-ben Henri Cartier-Bresson és David ("Chim") Seymour társaságában megalapítja a Magnum Photos nevű céget, a szabadúszó fotósok első ügynökségét.

1948-ban Palesztinából tudósít. 1954-ben mint a Life tudósítója, az indokínai harctéren aknára lépve vesztette életét.

Hoffman Dezső
Selmecbánya, 1912.05.24.- London, 1986.

Az egyik leghíresebb szlovák fotográfus, magyar fotográfus volt, aki a spanyol polgárháború, a második világháború, később pedig a Beatles együttes fotósaként vált világszerte ismertté. Fotói a 20. század képi örökségének kikerülhetetlen részét képezik. A szlovák források szlovákként emlékeznek meg róla. Többek közt Marian Pauer emlékezéseiből azonban tudjuk, hogy magyar anyanyelvű volt.

A prágai A-B Stúdióknál kifutófiúként kezdte pályáját. Később Párizsban a Twentieth Century Fox alkalmazta. Mussolini etiópiai invázióját küldték fényképezni. 1934-ben Spanyolországba küldték, hogy filmre vegye a tiltakozásokat az ellen, hogy Adolf Hitler a náci propaganda céljaira használta fel az 1934-es berlini olimpiát. Ekkor azonban kitört a spanyol polgárháború. Marian Pauer szerint Hoffmann ekkor kezdett el fényképezni, miután a filmkamerája elromlott. Szintén Pauer szerint a polgárháború fényképezése közben lett elválaszthatatlan barátja a szintén magyar fotós Robert Capa és az író Ernest Hemingway.

1940-ben Londonba ment, és ezután a másik világháború szinte minden fontos európai hadszínteréről fényképezett. Ezeket a képeit a londoni Imperial War Museum őrzi.

1955-ben a Record Mirror című zenei hetilaphoz szegődött. Addig elsajátított fototechnikája kiválónak bizonyult a rock világának fényképezéséhez. Sosem használt mesterséges megvilágítást, csak azt, amit a helyszín biztosított.

1962-ben fényképezte először a Beatles-t. Mindenki másnál több képet készített róluk és ezek a képek összeforrtak a zenekar örökségével. Hamarosan szoros személyes és szakmai kapcsolat alakult ki a zenekarral. (Paul McCartney állítólag egyszer a világ legjobb fényképészének nevezte.) Ez a későbbiekben más sztárok bizalmát is megszerezte a számára,akiket szintén sokat fényképezett (The Rolling Stones, Jimi Hendrix, Eric Clapton, The Yardbirds, David Bowie, Rod Stewart.

Kraszna-Krausz Andor

1904. január 12-én született Szombathelyen a Király utca 5. szám alatt. Kraszna a szombathelyi Premontrei Főgimnáziumban végzett, majd jogot hallgatott Budapesten. 1923-ban Münchenbe költözött, a bajor fővárosban fényképészetet és filmezést tanult. Zsidó származása miatt 1937-ben politikai menekültként érkezett Londonba, ahol feleségével Focal Press néven kiadóvállalatot alapított. A kiadót 1978-ig vezette. 1979-ben létrehozta a Kraszna-Krausz Alapítványt. Tíz ével később a Bradfordi Egyetem díszdoktora lett. 1989. december 24-én 85 éves korában halt meg.

forrás: rovart.com, wikipedia.org, szombathely.hu, fotoz.hu, yourmality.hu, bdk.blogter.hu, maimano.hu, artportal.hu,

Oldal tetejére

Vissza augusztushoz