Az alvás világnapja
![Az alvás világnapja](//szerkeszto.gportal.hu/portal/szerkeszto/image/gallery/1420551273_75.png)
A tavaszi napéjegyenlőséget megelőző pénteken, 2019-ben március 15-én van ez az ünnep.
Az Alvás Világnapját 2008 óta a világ több pontján megrendezik. Az ötlet az Egyesült Államokból indult és idén több mint 50 országban megtartják ezt a napot, köztük hazánkban is. A szervezők célja, hogy az életminőség szempontjából felhívják a figyelmet az alvás fontosságára.
Az alvás és az ébrenlét, az élő szervezet alapállapotai.
Az éber állapot az aktív cselekedetek időszaka, ekkor tud reagálni a külvilág ingereire. Az elalvástól a felébredésig tartó periódus viszont passzív állapotnak tűnik. Életünk közel egyharmadát alvással töltjük.
Az alvás mélysége fázisokból áll, melyek jól kimutathatók elektroencefalogrammal (EEG), alfa, béta, téta és a delta hullámok váltakozása jellemzi.
Egy éjszaka alatt az alvási ciklus általában öt-hat alkalommal változik: lassú hullámú alvás - ezen időszak alatt pihenünk igazán, paradox alvás - amikor álmodunk is.
Nyolc óra alvás során egy felnőtt ember kb. hat órát tölt álmodás nélkül, két órát az álomlátásos alvás állapotában. Hajnalban gyakrabban van álmodási fázisban, mint az éjszaka korábbi részében. Az utolsó paradox fázist követően a ciklus nem tér vissza a lassú hullámú alvás fázisába, hanem a tudat éber állapotba kerül, felébred.
Az egyéni alvási ciklusokat a hipnogrammal (az alvásvizsgálat eredményét ábrázoló görbe) jellemezhetjük.
Mindenki álmodik, viszont egyes emberek nem emlékeznek ezekre az álmokra.
Egy csecsemő napjának túlnyomó részét alvással tölti, ezen belül az álomlátásos alvás arány kb. 50%. Ez az arány fokozatosan csökken, serdülőkorban kialakul a felnőttekre jellemző alvási mintázat, 50-60 éves kor körül pedig beáll az időskori arány, melyben az alvás 40%, az álomlátásos alvás ezen belüli aránya pedig már csak 14%.
Alvás és álmodás alatt sem vagyunk elvágva a külvilágtól, viszont nem veszünk figyelembe olyan apróbb fény, hang- és egyéb ingereket, melynek az a magyarázata, hogy a szervezet regenerálódása érdekében a nem fontos ingerek elhanyagolja.
A szakirodalmi adatok szerint ma a lakosság mintegy fele szenved különböző fokú alvászavaroktól (inszomniától), s csupán a töredéke fordul problémájával szakorvoshoz. Többségük különböző öngyógyítási technikákkal (altató, alkohol stb.) küzd a kellemetlen tünetek ellen.
Az alvászavarok következtében romlik a páciensek munkahelyi teljesítménye, sokkal többször betegednek meg és több balesetet is okoznak, mint jól alvó társaik.
A megfelelő minőségű és mennyiségű alvás hiánya az életkilátásokat is jelentősen rontja: egy külföldi vizsgálat adatai szerint a 6 óránál kevesebbet alvók halálozási aránya 70%-kal volt magasabb az ennél többet alvó kontrollcsoport tagjainál rögzített értékeknél.
by: VEJ
forrás: wikipedia.org, vital.hu
Vissza márciushoz
|