A magyar sajtó napja

1990 óta ezen a napon ünnepeljük Magyarországon A szabad sajtó napját.

Az 1848-as forradalmi események kapcsán ezen a napon nyomtatták ki a Tizenkét Pontot, valamint a Nemzeti dalt.
Április 14.-én foglalták törvénybe a sajtószabadságot.

A cenzúra története Magyarországon

Magyarországon a cenzúra története később kezdődött, amikor 1450-ben megjelent Gutenberg 42 soros bibliája, majd 1473-ban működni kezdett Magyarországon az első nyomda, Hess András jóvoltából. Ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy hazánk bekapcsolódjék az akkori világot mozgató nagy eszmékbe, az Újvilág felfedezésének forradalmiságába.
De nem ez történt, hanem az, hogy az első magyar nyomtatványt, a Budai Krónikát 50 év múlt követte a cenzúraintézkedés révén. Akkoriban a cenzúra a vallással kapcsolatos könyvekre és művekre korlátozódott. Ekkor történt például az, hogy II. Lajos király 1524-ben levelet küldött Nagyszeben város tanácsának, hogy Luther Mártonnak a „veszedelmes iratait senki se merészelje olvasni”.

Magyarországon az előzetes cenzúra fogalma 1572-ben jelent meg, amikor ugyanis a király és a bécsi püspök meg akarták akadályozni Magyarországon az unitárius könyvek nyomtatását. Ezért az összes magyar könyvet és iratot nyomtatás előtt Bécsbe kellett küldeni a püspökhöz, ahol egy elő-cenzúra alá vettették a műveket. A magyar könyvkiadóknak egyre nehezebb dolguk lett, főleg hogyha az illető protestáns volt. A jezsuita befolyás alatt álló uralkodók egyre több protestáns nyomdát zárattak be. 1730-ig a cenzúra „vallásvédő” intézmény volt, amikor ugyanis nyíltan elrendelték, hogy a politikai és egyéb közügyi műveket előzetes vizsgálatra kell küldeni. A könyvcenzúra ekkor már nemcsak vallási, hanem politikai ügy is lett.

Mária Terézia trónra kerülésével új cenzúrai szabályok léptek életbe: 1747-ben kelt rendeletével két pozsonyi jezsuitára ruházta a magyarországi könyvcenzúrát. A helyzet egyre inkább enyhült. Debrecen és Pest városa saját nyomdájában adott ki könyveket, de azokat nem mutatták be a bécsi hatóságoknak. Ezt főleg az a tény tette lehetővé, hogy jelentősen lecsökkent a jezsuiták befolyása a bécsi udvarra. A kor mindjobban a felvilágosodás felé haladt; 1782-ben Mária Terézia fia, a „kalapos király” újjászervezte az egész könyvellenőrzést (az újságok csak felületesen vizsgálandók, a magyar lapok közölhették a francia forradalom eseményeit, kedvező színben feltüntetve). Bár II. József felvilágosult racionalizmusa odáig terjedt, hogy a vallási cenzúrát teljesen kiadta a kezéből, a trónon őt követő II. Lipót újabb cenzúrarendeletet állított fel, amely 1840-ig maradt érvényben, egészen addig, amíg magyar követelésre Budán központi cenzúrahivatalt állítottak föl.

A francia forradalom kellően ráijesztett Bécsre, és a császár 1793-ban elrendelte, hogy semmit sem közölhetnek arról, ami a francia forradalmat kedvező színben tünteti föl. A szabad gondolat ellen irányuló támadás mind keményebb formákat öltött. 1802-ben II. Ferenc elrendelte, hogy Voltaire, Rousseau és Helvétius művei a könyvtárakból nem adhatók ki, és könyvtárakban is csak megbízható emberek olvashatják. 1806-ban királyi rendelet tiltotta be a regények olvasását. Természetesen a magyar hazafiakat nagyon sértette az effajta korlátozás és diszkrimináció, és mindent megtettek, ami tőlük tellett, hogy a helyzetet jobbra fordítsák. Ez persze nem történhetett nyíltan, csak burkolt, esetleg anonim műveken keresztül. Nagyon fontos szerepe volt a „Sajtószabadságról nézetei egy Rabnak” című könyv, amely 1844-ben jelent meg. Az író ismeretlen volt, sőt még a hatóság félrevezetéséért azt írták rá, hogy Párizsban jelent meg, holott igazából Lipcsében nyomtatták. Az író Táncsics Mihály volt, aki „egy Rab név mögé rejtőzött”. A mű fő témája a cenzúra és a korlátozások kemény bírálata volt.

1916. február 16, 8 Órai újság 

A Magyar Népköztársaság idején

Magyarországon 1948-tól egészen 1989-ig diktatórikus kommunista rezsim létezett, amelynek megkerülhetetlen része volt a szólásszabadság korlátozása, a cenzúra. Ez a periódus két részre bontható: az 1948-tól 1963-ig tartó időszak a totalitarizmus időszaka volt (kivéve az 1956-os forradalmat és előzményeit), az 1963-tól 1989-ig tartó időszakot pedig a poszttotalitarizmus időszakának nevezik. Irányultságok szempontjából a második periódus ismét kisebb részekre bontható: 1963-tól 1971-ig a rendszer reformista irányultságú volt, 1971-től 1978-ig a reformellenes tendenciák váltak meghatározóvá, majd az 1979-től 1990-ig tartó időszak a fokozatosan felbomló diktatúra korszakaként írható le, amelyet a reformerek és a keményvonalasok harca, a reformerek előretörése, a viták és konfliktusok nyíltabb megnyilvánulása, majd a rendszer végső szétesése jellemzett.

Magyarországon a diktatúra időszakában (egészen 1986-ig) nem létezett sajtótörvény. Cenzúratörvény azért nem volt, mert a rendszernek nem volt rá szüksége, formálisan teljes körű sajtószabadság volt! Egy cenzúratörvény a szólásszabadság nyílt korlátozását jelentette volna. A politikai légkör biztosította, hogy a kor politikusai nyugodtan hangoztassák Magyarországon nincsen cenzúra. Ezért okozott nagy meglepetést, amikor a Magyar Írószövetség kongresszusán 1981-ben az egyik író a cenzúra bevezetését követelte, rávilágítva, hogy az öncenzúra milyen nehézzé teszi az írók, újságírók életét. Egy cenzúra törvény elfogadásával világosak lesznek a határok, hogy miről szabad írni, és miről nem.

A nyolcvanas évek végéig minden jelentősebb színházban, lap-, könyv- és lemezkiadónál ott voltak a Párt megbízott és/vagy önjelölt komisszárjai, akik a munkatársak alkotásait figyelték és jelentették a pártérdekek illetve a politikai vezetők személyes érdekeinek sérülését, és ezzel figyelmeztették a szerzőket az önmegtartóztatásra és végszükség esetén a közlést is megakadályozhatták. A sajtó propagandaeszköz volt. Ezt a média működését meghatározó központi dokumentum úgy határozta meg hogy, a sajtó fő feladata az MSZMP Központi Bizottság politikájának követése és népszerűsítése. Csak és kizárólag akkor lehetett valaki újságíró, hogyha tagja volt a pártirányítás alatt álló Magyar Újságírók Szövetségének. Vezető média személyiségként csak olyan újságírók tevékenykedhettek akik tagjai voltak a Pártnak.

Az 1980-as évek vége felé már a Párton belül a reformkommunista irányzat részéről is egyre inkább fokozódott az igény, miszerint lehetőleg a valóságról szóló „teljes információmennyiséget” a nép elé kellett tárni, feltéve, ha a nyilvánosságra kerülő információk nem sértik az ország politikai és gazdasági érdekekeit. Ezt fogalmazta meg az 1986-ban elfogadott sajtótörvény. Azonban a sajtótörvényben nem határozták meg pontosan, hogy mi az ami sérti az országos érdekeket ennek eldöntése minden esetben az eljáró hatóság döntési körébe tartozott.

Ám - amint azt a Kádár Jánosnak tulajdonított híres mondás: amiről nem beszélünk, az nincs – kifejezte, továbbra léteztek tabu-témák, amelyeket, nem volt szabad említeni: (például a Szovjetunió bírálata, a katonai szövetségi rendszer (a Varsói Szerződés) és a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának magkérdőjelezése, a KGST kritikája, az 1956-os események forradalomnak nevezése és reális értékelése, illetve etnikai-szociális problémák boncolgatása). Ezek az egész korszakot végigkövető tabutémák voltak.

De léteztek szófordulatok (időszakos tabutémák) is, mai elnevezéssel politikailag korrekt kifejezések, amelyeket az adott pillanatban, politikai helyzetben, gyakorlatilag kötelező volt használni. Ilyen volt például az 1970-es és 1980-as évek fordulóján az az elvárás, miszerint a „szegénység” szót a „halmozottan hátrányos helyzet” kifejezéssel kellett helyettesíteni. E mellett a Magyarországgal határos országokkal fenntartandó jó viszonyra hivatkozva, folyamatosan tilos volt a határon-túli magyarok valós helyzetét ecsetelni és elnyomásuk ellen szót emelni.

A teljesebb körű tájékoztatás szándékával szerveződött meg a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján az ’underground’ ellenzéki sajtó és művészet. Ennek működését még az állítólagos „puha” diktatúra is igyekezett (például titkosszolgálati eszközökkel) ellehetetleníteni, a mozgalom vezetőit és résztvevőit megfélemlíteni, a keményvonalas pártirányzat háttérbe szorulása azonban egyre szabadabb légkört teremtett, mígnem a bekövetkezett rendszerváltás lehetőséget adott egy jóval demokratikusabb berendezkedésre.

És a közelmúltban
 

Szeged ma – 2011. január 3.

A Népszabadság és a Népszava hétfői száma teljes címlapján tiltakozik az új médiaszabályozás ellen. A Népszabadság címoldalán egyetlen mondat olvasható magyarul és az Európai Unió további 22 hivatalos nyelvén: “Magyarországon megszűnt a sajtószabadság”. 

A szerkesztőség ezt azzal indokolta: meggyőződésük, hogy a médiatörvény “valójában a Fidesz-KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja azzal, hogy megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron akár tönkretételüknek”. A Népszava a címlapján angolul és magyarul követeli a sajtó szabadságát.

“Egy európai uniós országban a sajtószabadság alapvető érték. Meg kell védenünk Magyarországon a demokratikus jogainkat. Követeljük a sajtó szabadságát!” – áll az első oldalon. A napilap a tiltakozó akciójuk folytatásával kapcsolatban azt írta: hiszik, hogy Európa észreveszi az antidemokratikus lépéseket és még akkor is megteszi a maga óvatos, diplomatikus lépéseit, ha a magyar emberek többségét mindebből semmi sem zavarja.  

Nol.hu 2012. április 30.

Az LMP szerint sikerült megakadályozni, hogy a Magyar Rádióban (MR) cenzúrázzák az Ütköző című műsor egyik adását.

Schiffer András, az LMP képviselője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: pénteken kapott értesítést, hogy a Magyar Rádió hétfőn 16:45-kor felvenne egy beszélgetést vele, Novák Előddel (Jobbik) és Varga Lászlóval (KDNP) a kommunista luxusnyugdíjak ügyében. Később kiderült, hogy ez egy második felvétel lenne, mert korábban Ipkovich György MSZP-s képviselővel már felvették a műsort, de nem találták megfelelőnek az általa elmondottakat.

Az ellenzéki képviselő szerint demokratikus politikus nem vállalhat el ilyen felkérést, mert az lett volna az ő szerepe, hogy kiváltsa Ipkovich Györgyöt. Ezt követően az LMP meghirdette sajtótájékoztatóját, majd a rádió e-mailben értesítette az LMP-t, hogy az eredeti felvételek alapján kerül adásba a műsor. A politikus hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy a közszolgálati rádióban azért, mert nem tetszik nekik egy képviselő álláspontja, kicenzúrázzák, és olyan vendéget hívnak be, akinek feltehetőleg közelebb van az álláspontja a kormányoldaléhoz.

Ezzel Schiffer András szerint sikerült "zátonyra futtatni" a cenzúrát, de felmerül a kérdés, hogy miért a kommunista luxusnyugdíjakról akarnak május elsején a rádióban beszélgetni. Szerinte arról kellene faggatni a kormányt, hogy mikor írják ki a népszavazást a kiszolgáltatottság ellen, illetve arról, hogy közfoglalkoztatott embereket "kizsákmányolnak" minimálbér alatti fizetéssel.

Az MTVA később közleményben utasította vissza a vádat.

Cenzúra az interneten  

Magyarországon sem politikai, sem más jellegű cenzúra nem éri az internetet – olvasható az OpenNet Initiative (ONI) csoport kutatásában, amelyet a Guardian brit lap közölt internetes oldalán hétfőn.

A csoport szerint a legkiterjedtebb cenzúra a világhálón a „nemzeti internet” létrehozását tervező Iránban van, a feketelista második helyén pedig a „nagy tűzfalat” üzemeltető Kína áll.

Az ONI – amely a Torontói Egyetem, a Harvard Egyetem és az ottawai SecDev csoport közös kutatási projektje – négy szempontból vizsgálta, hogy a világ országai milyen mértékben szűrik az online tartalmakat: a politikai (a kormányt és intézkedéseit kritizáló), társadalmi (a lakosság többsége által sértőnek tekintett), biztonsági (fegyveres konfliktusokról szóló) tartalmak szűrését, valamint egyes internetes kommunikációs eszközök tiltását kutatták.

Magyarországon egyik kategóriában sincs bizonyíték arra, hogy a hatóságok akadályoznák a tartalmakhoz való hozzáférést. Az amerikai kontinens és Európa országai – Fehéroroszország és Törökország kivételével – szintén nem szűrik az internetet, viszont a Közel-Kelet és Ázsia számos államára jellemző a világháló cenzúrázása. A szűrés nemcsak az autoriter rezsimekre jellemző, a demokratikus Indiában és Thaiföldön is van online cenzúra.

Ronald Deibert, az ONI vezető kutatója szerint a cenzúrázott tartalmak köre egyre tágabb, a korábban elsősorban nyugati cégek belső hálózatain alkalmazott szűrési technológiák piaca pedig egyre bővül, s a megrendelők ma már elsősorban kormányok. „Kutatásunk számos – nagyrészt Szilícium-völgyi – céget azonosított, amelyek termékeket és szolgáltatásokat nyújtottak emberi jogokat sértő rezsimeknek” – mondta.

Deibert arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányok egyre innovatívabb praktikákat vetnek be a számukra nem tetsző tartalmak tiltására. Az „új generációs szűrés” keretein belül a terjedelmes tiltólisták helyett célzott megfigyelést alkalmaznak, míg az állandó szűrés helyett csak akkor tesznek elérhetetlenné egyes honlapokat, amikor az azokon található információk éppen értékesek – például választások előtt és alatt.

Válogatás innen – onnan

Megjelent: fn.hir24.hu 2012.02.03.

Mondják, a médiatörvény öncenzúrára kényszeríti a sajtót. Másutt, jelesül a mentősöknél, maga a munkáltató utasítja dolgozóit, válogassák meg szavaikat a közösségi oldalakon. Olyat is olvasni, hogy a labdarúgó-csapat tulajdonosa nyilatkozatstopot rendelt el játékosainak. Mit is jelent a cenzúra a mai nyilvánosságban? (Dumagyűjtemény)

Amikor nincs külső cenzúra, az újságíró felelősségérzete tesz szükségessé egyfajta pozitív értelemben vett öncenzúrát. Kónya Imre MDF-politikus (Magyar Hírlap, 1990. február 14.)

Igenis szükség van a jók cenzúrájára a rosszak felett. Csoóri Sándor költő (Zalai Hírlap, 1990. július 7.)

Régen a cenzúra ellen kellett hadakozni, most a rágalmak ellen. Csoóri Sándor költő (Tolnai Népújság, 1995. április 3.)

A cenzúra írni tanít. Bodor Pál író (Irodalmi Jelen, 2004/október)

A cenzúra előzetes tiltást jelent. Majtényi László alkotmányjogász (Népszabadság, 2008. november 3.)

A kommunizmusban a cenzúra korlátozta a szabadságot, most a pénz. Mészáros Márta filmrendező (Népszabadság, 2010. október 1.)

Ha az új testület szabad teret enged az uszításnak, ugyanakkor a politikai cenzúra eszközévé válik, magam is az utolsó leheletig küzdök ellene. Pelle János újságíró a Médiatanácsról (Magyar Nemzet, 2010. december 15.)

A Fidesz pártirányítás alá vette a médiát: ez - bárhogyan magyarázkodnak is - a cenzúra bevezetését jelenti. Cs. Gyimesi Éva kolozsvári irodalomtörténész (168 Óra, 2011. január 27.)

A fenyegető cenzúra első jele, hogy már a médiatörvényt is szamizdatként fogadták el. Böcz Sándor újságíró (168 Óra, 2011. február 3.)

A cenzúra akkor is korlátozza a szólást, ha nem működtetik. Fleck Zoltán jogszociológus (Népszava, 2011. március 12.)

Az 1848-as márciusi ifjak utódaiként nem azért alapítottuk a Fideszt, hogy a hatalmi önkénynek teret adó szabályozás minden nyilvános szóra a cenzúra árnyékét vesse. Molnár Péter médiajogász, volt Fidesz-politikus (Népszabadság, 2011. március 16.)

A cenzúra szövegközpontú. Ami a képen van, azt nem látja. Forgács Éva művészettörténész (Magyar Rádió, 2011. április 26.)

Ahol a sajtó erős politikai befolyás alatt van, mint például ma Magyarországon, ott a cenzúra kifejezést indokolt használni. Majtényi László alkotmányjogász (Hírszerző.hu, 2011. május 4.)

forrás: mno.hu, hvg.hu, nol.hu, wikipadia.org, szegedma.hu

Vissza márciushoz