A magyar dal napja szeptember második vasárnapja, kezdetben a Sziget Fesztivál egy minuszos kijelölt napja (augusztusban) volt 2009-ig.
2015-ben szeptember 13-a volt - a Magyar dal napja.
Bük lesz 2015-ben a Magyar Dal Fővárosa. Lehet, hogy utoljára került megrendezésre ez a nap? :(
A Magyar Dal akkor is örök! :)
Presser Gábor ötlete nyomán életre hívott zenei rendezvény: "Azt gondoltam, hogy évente egy napra egy kis fényt koldulhatunk a saját értékeink megvilágításához...".
Először 2008-ban rendezték meg a Sziget Fesztivál „mínusz első” napján.
A hétórás koncerten a magyar könnyűzene több korszakának és stílusának képviselői játszották el részben saját dalaikat, részben más előadókét. Voltak kifejezetten erre az alkalomra létrejött formációk is, mint a Rock Allstar (Skorpió tagjai, Vikidál Gyula, Török Ádám, Karácsony János, Takáts Tamás, Ferenczi György), az Omega Tribute Band (Mihály Tamás, Benkő László, Kalapács József, Keresztes Ildikó, Roy, Gömöry Zsolt, Maróthy Zoltán, Mihály András) vagy az MR2 Allstar.
A rendezvény ebben a formájában egyszeri alkalom volt. 2009-ben – immár a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. koordinálásával - szeptember 13-án tartották, majd ezt követően minden év szeptemberének második vasárnapján (tehát szeptember 8. és szeptember 14. közötti mozgó ünnepen) rendezik meg. Eltérően a megelőző évtől, párhuzamosan több helyszínen, közöttük számos vidéki városban zajlottak az események. Budapest mellett önálló programot szervezett Balatonfüred, Debrecen, Dunaújváros, Győr, Komárom, Kecskemét, Miskolc és Várpalota. Budapesten az egyes zenei stílusok önálló színpadokat állítottak: alternatív zene a Gödörben, rock a Zöld Pardonban, jazz a Művészetek Palotája előtt, komolyzene a Zeneakadémia koncerttermében, utcabál a Feneketlen-tónál, blues a Zichy kastélyban.
A 2010-es évtől bevezették A Magyar Dal Fővárosa címet, amelyre Budapestet és kerületeit kivéve valamennyi város önkormányzata pályázhat. A pályázat feltételei: egyedi és izgalmas program szervezése, szükséges helyszín és pénzügyi háttér biztosítása, valamint politikamentes és a magyar dal napja szellemiségéhez méltó szervezés vállalása. A megtisztelő címet elsőként 2010-ben Eger, majd 2011-ben Nyíregyháza, 2012-ben pedig Szombathely viselhette.
2012-ben kétszeresen is megtartják a rendezvényt: először augusztusban a Sziget Fesztivál „-2.” napján, a 2008-ashoz hasonló formátumban, majd ősszel Szombathely „fővárossal”. Első alkalommal két határon túli város is bekapcsolódik a rendezésbe: Kassa és Sepsiszentgyörgy.
A szervezők 2013-ban is keresik azokat a magyar településeket, amelyek izgalmas, sokoldalú, átgondolt zenei programmal készülnek a Magyar Dal Napjára, és ringbe szállnak a „Magyar Dal Fővárosa” címért.
A Magyar Dal Napja 2013. szeptember 8-án, ezúttal Békéscsaba vezényletével, már 6. alkalommal garantálja, hogy a már megszokott ősz eleji hétvégén ismét országot átívelő zeneünneplésben lesz részünk!
olyan évenként ismétlődő, a világra, vagy számos földrészre kiterjedő ünnep, amelyet különböző nemzetközi-, vagy világszervezet hirdetett meg valamely aktuális témához kapcsolódóan, a figyelem felhívása céllal, pl. az ENSZ, VHO, környezetvédelem, szakmák napjai , egy napos, világ jelentőségű esemény.
Nemzetközi nap:
olyan évenként ismétlődő, számos országra kiterjedő ünnep és figyelemfelhívó nap, amelyet különböző nemzetközi szervezetek hirdettek meg valamely aktuális témához kapcsolódóan, esetenként rendezvényekkel, konferenciákkal ünneplik. pl. az ENSZ, UNESCO, tematikus figyelemfelhívó nap, nemzetközi jelentőségű események.
Nemzeti ünnep:
olyan kitüntetett napot jelöl, amelyen egy ország, vagy egy nép nemzeti összetartozását ünnepli. Nem egyezik meg a nemzeti emléknappal. A legtöbb országnak egy nemzeti ünnepe van egy évben, más országoknak több is. A nemzeti ünnep legtöbbször azon a napon van, amikor az adott állam, vagy tartomány elnyerte függetlenségét. Más esetekben az ország védőszentjének napja, vagy kiemelkedő történelmi esemény válhat nemzeti ünnepnappá. Az állami élet szempontjából kiemelkedő nemzeti ünnepüket az egyes országok törvényben lefektetett állami ünnepként ünnepelik meg, Magyarországon: március 15. augusztus 20, október 23. Munkaszüneti napok.
Emléknap:
olyan kitüntetett napot jelöl, amely egy ország, vagy egy nép életében kiemelt jelentőséggel rendelkezik, de nem nemzeti ünnep. Általában egy olyan történelmi győzelem, vagy tragédia, illetve más nemzeti jelentőségű esemény, amely fordulatot hozott, amelyre az adott ország állampolgárai, a nép tagjai büszkék lehetnek, vagy amelyet gyászolnak. A tragikus nemzeti eseménnyel kapcsolatos emléknap másik neve nemzeti gyásznap. A nemzeti emléknapok fontossága és az ünneplésük mértéke országonként eltérő.
Jeles nap:
olyan ünnepnapok, melyeket egy esemény ünneplésre méltóvá tesz, melyhez országszerte állandó hagyomány, szokás fűződik, pl: egyházi ünnep. Sokféle jeles nap van, például a születésnapok, esküvők, de a Karácsony és a Húsvét is az.