Korrupcióellenes Világnap
(korrupció: befolyás vásárlása)
![Korrupcióellenes világnap](//szerkeszto.gportal.hu/portal/szerkeszto/image/gallery/1430675319_32.png)
A Korrupcióellenes Világnap megtartásáról az ENSZ-közgyűlés 2003. évi korrupcióellenes megállapodása rendelkezett, napját december 9-re határozta meg.
Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a jelenség romboló hatására és még hatékonyabb fellépést tegyen lehetővé visszaszorítása érdekében, amely nehéz, hosszú, de nem reménytelen folyamat.
Az ENSZ-közgyűlés által 2003. október 31-én elfogadott korrupcióellenes konvenciót 2003. december 9-én a mexikói Méridában nyitották meg ünnepélyesen aláírásra, s három nap alatt 95 ország képviselői látták el kézjegyükkel.
A világ egészére kiterjedő megállapodás értelmében a korrupció elleni harc már nem csak a nemzetek ügye, hanem a különböző államok átfogó, nemzetközi együttműködését igényli.
A dokumentum egyebek között kötelezi az aláíró országokat, hogy határaikon belül és egymásnak is segítsenek a korrupciógyanús ügyek kivizsgálásában, előírja, hogy a bűnös úton szerzett pénzt vissza kell juttatni rendeltetési helyére. Megköveteli a törvényi szabályozás szigorítását, a pártok és kampányok finanszírozásának átláthatóvá tételét, külön nemzeti felügyelőszervek létesítését, továbbá az ügyekben tanúskodók védelmét is. A megállapodás célja annak megakadályozása, hogy a nemzetgazdaságok jelentős forrásoktól essenek el a korrupció miatt.
Magyar vonatkozás
A magyar Országgyűlés 2005 októberében egyhangúan fogadta el az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unó tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló 1997. május 26-án kelt egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.
Jelen magyar kormány megalakulása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozatát hajtotta végre, mert az elmúlt években büntetlenül hagyott és szervezetten gyakorolt korrupciónak és az afelett szemet hunyóknak súlyos szerepe van az ország gazdasági és pénzügyi helyzetének kialakulásában, az általános erkölcs és bizalom lábbal tiprásában.
Magyarország 2010 szeptemberében csatlakozott a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához (IACA), amely az ENSZ, az Interpol, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és az osztrák állam kezdeményezésére jött létre. Ez a világ első oktatási intézménye, amit a korrupció elleni harcnak szenteltek. Az intézmény a világ minden tájáról képez szakembereket a kormányzati és nem kormányzati szerveknél egyaránt (a privát szektorban, a civil társadalomban, illetve a bírók, ügyészek, rendőrök között). A Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémia nemzetközi szervezetként való létrehozásáról szóló megállapodás aláírására az alapító konferenciáján, 2010. szeptember 2-3. között került sor és mérföldkőnek tekinthető a korrupcióellenes nemzetközi együttműködés területén. Az Országgyűlés 2011. március 7-én elfogadta azt a törvényt, mely elismeri a megállapodás kötelező hatályát Magyarországra.
A Kormány 2012. március 28-án elfogadta közigazgatási korrupciómegelőzési programját, mely jelentős lépés a korrupció elleni küzdelemben, hiszen a rendszerváltás óta nem volt ilyen jellegű kormányzati szintű program.
2012-ben döntött róla, hogy Magyarország csatlakozik az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Norvégia és további öt állam által 2011. szeptember 20-án aláírt, Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) kezdeményezéshez. Ezzel tovább szélesedik a nemzetközi szervezetekkel közös antikorrupciós tevékenység.
A korrupciós bűncselekmények felderítése érdekében megerősítette a kormány az ügyészséget.
Jelentős lépéseket tett továbbá az igazságszolgáltatás felgyorsítása érdekében, hogy a bűncselekményt elkövetők ne maradhassanak éveken át büntetlenül.
Országgyűlés 2011. november 14-én döntött róla, hogy a vesztegetési cselekmények felderítésében a hatóságokkal érdemben együttműködő elkövetőkkel szemben a büntetés korlátlan enyhítésére ad lehetőséget.
Büntető tárgyú törvények módosításával az Országgyűlés 2011. november 14-én döntött róla, hogy a Büntető Törvénykönyvön belül a „Befolyás vásárlása” alcímmel megteremti az aktív befolyással üzérkedés egyértelmű büntethetőségét. Három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki ilyen bűncselekményt követ el.
![Korrupcióellenes világnap](//szerkeszto.gportal.hu/portal/szerkeszto/image/gallery/1413566694_17.png)
(A kép elemzése: "Tiszta", ápolt kezű, jól szituált, öltönyös emberek érintkezése,
akiknek feltehetőleg nem okoz gondot a lakhatás, megélhetés, stb.! Vajon kik ők?)
2013. május 7. HVG - A cégek kétharmada szerint a biznisz része a korrupció
"Az üzleti élet szereplőire komoly személyes nyomás is nehezedik, hogy egy továbbra is nehéz gazdasági környezetben növeljék a profitot és a bevételeket. Ennek hatására a régió nagyvállalatainál egyre jobban terjed az etikátlan üzleti magatartás, ami könnyen torkolhat belső visszaélésekbe, vesztegetésbe és korrupcióba. Ráadásul az ezeket kiszűrő compliance programok sem megfelelőek a térség cégeinek többségénél – mondta Biró Ferenc, az Ernst & Young visszaélés-kockázatkezelési üzletág partnere."
![Korrupcióellenes világnap](//szerkeszto.gportal.hu/portal/szerkeszto/image/gallery/1413566694_52.png)
2013. április 29. FigyelőNet - Trafikpályázat: rendszerszintű a korrupció
Hogyan nyertek a haverok a trafikpályázaton? – kérdezi a Transparency International Magyarország (TI).
A trafikpályázatok nyilvánosságra hozatalát közérdekű adatigényléssel kérte hétfőn a TI, az atlatszo.hu oknyomozó portál, a hvg.hu, az index.hu, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, az origo.hu és a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület. A szervezetek az adatokat egyszerre kérték a nemzeti fejlesztési minisztertől és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től. A trafiktörvény azt bizonyítja, hogy a korrupció rendszerszintű, mert javarészt kormányközeli érdekcsoportok kapták meg a biztos bevételt jelentő lehetőségeket.
A koncepciót és magát a törvényjavaslatot az akkori frakcióvezető barátja készítette, akinek üzleti érdeke fűződik az új szabályozáshoz. A pályázatok és mellékletei, valamint a bírálat menete és dokumentumai nem nyilvánosak, így nem lehet megállapítani, hogy az elbírálás korrekt volt-e. A trafiktörténet az ún. state capture tipikus példája, amikor a közhatalmi döntéshozatalt a közérdek helyett magánérdekek vezérlik, centralizált, jól kidolgozott rendszerben. A konstrukció lényege, hogy az így megalkotott jogszabályok legálissá teszik a visszaéléseket.
A Transparency International felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország a múlt héten mutatta be Londonban a Nyílt Kormányzati Együttműködés keretében tett antikorrupciós vállalásait. A nemzetközi közösség előtt bemutatott kormányzati akcióterv intézkedései azonban messze nem alkalmasak az ilyen típusú visszaélések megfékezésére.
Lázár: nincs bizonyíték
Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit – jelentette ki Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a pályázati eredményekkel kapcsolatos bírálatokra reagálva úgy fogalmazott: nem tudja garantálni, hogy „minden trafik szocialistákhoz kerüljön", és nem tudja kizárni azt sem, hogy a győztesek között vannak, akik „korábban a Fideszre szavaztak". Jelezte ugyanakkor: állnak a vizsgálatok elé. Arra a kérdésre, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is támogatnák-e, úgy válaszolt, mivel a Párbeszéd Magyarországért feljelentés tett az ügyben, szerinte meg kell várni a rendőrségi vizsgálat végét.
Együtt 2014–PM: Ez hivatali visszaélés
A választási szövetség ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mert a dohánykoncessziók odaítélése kimeríti a hivatallal való visszaélés fogalmát. Karácsony Gergely azt mondta, több portál is megírta: a Fidesz választókerületi elnökei és a fideszes önkormányzati testületek is foglalkoztak az üggyel és „valójában ők döntöttek arról, hogy ki kaphat koncessziót". A független képviselő hangsúlyozta: a portálok fideszes forrásokra hivatkoznak.
A PM politikusa szerint a pályázatot politikai alapon befolyásolták, azért, hogy a Fidesz országos kampányhálózatát erősítsék. Felszólította a kormányzatot és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-t, hogy vonják vissza a pályázatot és írjanak ki újat. Korábban a Fidesz kommunikációs igazgatója szemenszedett hazugságnak nevezte, hogy helyi fideszesek döntöttek volna a trafikpályázatok ügyében.
Az MSZP a legfőbb ügyészhez fordul
Az MSZP levélben fordult a legfőbb ügyészhez a kiskereskedelmi dohánykoncesszióról szóló pályázatok ügyében – jelentette be Mesterházy Attila. A szocialisták pártelnök-frakcióvezetője szerint nemcsak hivatali visszaélés, hanem befolyással való üzérkedés is történt, ezért Polt Péter akár hivatalból is vizsgálatot indíthat az ügyben, de ha ezt nem tette meg, akkor arra kérik, hogy a levelet tekintse ismeretlen tettes ellen tett feljelentésnek.
Az MSZP emellett választ vár a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától arra, kik voltak a bírálóbizottság tagjai, kik delegálták őket és milyen szakmai ismeretekkel rendelkeztek. Gyulai Zsolt kapott-e „politikai iránymutatást" a pályázatok elbírálásához, és ha igen, akkor ez kiktől és milyen formában érkezett. Az MSZP arra is kíváncsi, hogy nyilvánosságra kívánják-e hozni a pályázatok bírálati lapjait – ismertette az utolsót a pártelnök.
LMP: visszatért a Kádár-korszak
Az LMP szerint a kiskereskedelmi dohánykoncessziók elosztása megmutatja, hogy a "Kádár-korszak immár véglegesen elérkezett Magyarországra". Az ellenzéki párt politikusa, Ertsey Katalin független képviselő hétfőn azt mondta, úgy látszik, elmúlt az a korszak, amikor "azt mondta Orbán Viktor, hogy ne mi kapjuk a legtöbbet", immár a leggátlástalanabb módokon a "fideszes haverok kapják a legtöbbet".
Schiffer András azzal folytatta, hogy elsőként kikérik az összes koncessziós pályázat anyagát és azok értékeléseit. Emellett levélben fordulnak a legfőbb ügyészhez, hogy a vádhatóság indítson keresetet a koncessziós szerződések megsemmisítéséért. Alapos a gyanú, hogy a döntéshozók jogosulatlan személyeknek adtak ki információkat a pályázatokról. Az LMP két törvényjavaslatot is benyújt, egyfelől büntetné a bennfentes információkkal való kereskedelmet, másfelől az eredményhirdetéssel egyszerre kötelezően nyilvánosságra hozatnák a közjavakról szóló kiírásokra beérkezett teljes pályázati dokumentációt és azok értékelését.
Petícióval mennek Némethnéhez
Petíciót visznek a károsultak a nemzeti fejlesztési miniszternek holnap délután. Szabóné Szabados Katalin, a trafikpályázat miatt egzisztenciájukat részben vagy egészében elvesztő, valamint a döntésben közvetve érintett embereket tömörítő érdekképviselet vezetője a Klubrádiónak elmondta: szeretnék, ha nyilvánosságra hoznák a győztes pályázatokat, ha megvizsgálnák, hogy a koncesszió beindítása jelent-e pluszbevételt az államnak, illetve azt szeretnék, ha új pályázatot írnának ki, kizárólag szakmai szempontok alapján. Szabóné Szabados Katalin hozzátette, szerinte a szakma háromnegyede a hátuk mögött áll.
2014. 12. 04 - Index
Magyarország egyre inkább leszakad a környező országoktól a korrupció elleni küzdelemben is: a Transparency International éves korrupcióérzékelési jelentésében Magyarország egy helyet csúszott vissza a tavalyi helyezéséhez képest a régióban, és továbbra is az EU korruptabb harmadához tartozik. Az ország új példaképei – Törökország, Kína és Azerbajdzsán – pedig a világ legkorruptabb országai közé tartoznak és, a helyzetük egyre romlik.
Magyarország a 2000-es évek eleje óta egy igazi mélyrepülést produkált, ugyanis a Világgazdasági Fórum versenyképességi listáján a 22. helyről a 60.-ra zuhant vissza.
2016. március 19. Publicus Intézet vizsgálata
![korrupcióellenes világnap](//szerkeszto.gportal.hu/portal/szerkeszto/image/gallery/1458474359_67.jpg)
![Korrupcióellenes világnap](//szerkeszto.gportal.hu/portal/szerkeszto/image/gallery/1458474066_12.jpg)
forrás: kkmk.hu, kormany.hu, fn.hir24.hu, hvg.hu, index.hu
Vissza decemberhez
|