Budapest napja
1873-ban, ezen a napon tartotta alakuló ülését az egyesített Budapest Székesfőváros közgyűlése. Emlékére november 17-én tartják a főváros születésnapját.
Ezen a vidéken már az őskorban is volt emberi település. A város jelenlegi területén belül az egyik első ismert település a kelta alapítású, de latin néven elhíresült Aquincum, amely a római korban Alsó-Pannónia tartomány székhelye volt.
A honfoglaló magyarok 900 táján jutottak ide. Településüket az 1241-es tatárjárás elpusztította.
Az újjáépült város a 15. században a humanista műveltség egyik európai központjává vált.
A közel másfél százados török uralom után a városi élet csak a 18. század során kezdett ismét kibontakozni, de igazi lendületet a 19. században, az ország nagyarányú iparosodásával vett.
A városok vezetése 1872-ben hozott döntése értelmében az addig önálló három várost, Pestet, Budát és Óbudát Budapest néven egyesítették. Budapest 1934-ben nyerte el a fürdővárosi címet.
Budapest regisztrált lakónépessége 2011. január 1-jén 1 733 685 fő volt, ami Magyarország össznépességének 17%-kát tette ki. Budapest az ország legsűrűbben lakott települése is, 2011-ben egy km²-en 3302 ember élt, amely az országos átlag több mint harmincszorosa. Az egyes városrészek eltérő szerkezetéből, funkciójából adódóan a kerületenkénti népsűrűség széles skálán, 508 és 30 700 között szóródik.
A főváros összesen 223 múzeummal és galériával büszkélkedhet, amelyek a magyar történelem, művészet és természettudomány mellett az egyetemes és európai kultúra és tudomány számos emlékét is bemutatják. A legnagyobbak közülük: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Memento Park, és az Iparművészeti Múzeum.
Budapesten negyven színház, hét hangversenyterem és egy operaház működik. A kulturális kínálatot nyaranta különféle szabadtéri fesztiválok, koncertek és előadások gazdagítják, amelyeket gyakran történelmi hangulatú műemléképületek udvarain rendeznek meg. A legnagyobb színházi létesítmények: a Budapesti Operettszínház, a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Madách Színház, a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Színház, a Pesti Vigadó, a Radnóti Miklós Színház, és a Vígszínház.
Budapesten európai viszonylatban is neves tudományos könyvtárak működnek, melyek egy-egy szakterületen egyedülálló gyűjteménnyel rendelkeznek. Ilyen – többek között – az Országos Széchényi Könyvtár, melynek kézirattárában a könyvnyomtatás kora előtti könyv- és írástörténeti emlékeket őriznek. A fővárosi lakosság közművelődésében a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár játszik fontos szerepet. Más könyvárak: A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, az ELTE Egyetemi Könyvtár, az Országgyűlési Könyvtár, a Ráday Gyűjtemény, és az Országos Idegennyelvű Könyvtár.
Kulturális eseményekben a legnagyobb kulturális események közé tartozik a Sziget Fesztivál, ami nemcsak a fővárosban és az országban, hanem Európában is népszerű könnyűzenei rendezvénynek számít. Más jelentősebb események közé tartozik, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Budapest Parádé és a Budapesti Őszi Fesztivál.
Budapestnek több olyan része is van, ahol sok étterem, bár és kávézó található kis területen: ilyen a Váci utcának a Ferenciek terétől a Fővám térig futó része, a Ráday utca, amelyet főként az egyetemisták kedvelnek, a Liszt Ferenc tér, amely az Andrássy út mentén fekszik, valamint a Szent István tér környéke. Ezek az utcák és terek nyaranta késő estig tele vannak élettel. Más szórakoztató létesítmények, melyeket mind a helyiek, mind pedig a fővárosba látogatók felkereshetnek, a Millenáris (Jövő Háza kiállítás, Csodák Palotája és Millenáris park), a Budapesti Vidám Park, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Fővárosi Nagycirkusz, a Magyar Vasúttörténeti Park és a Budapesti mozik.
A Főváros templomai és egyházi létesítményei: Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom (VII., Rózsák tere 8.), Belvárosi ferences templom (V., Ferenciek tere), Belvárosi plébániatemplom (V., Március 15. tér 2.), Deák téri evangélikus templom (V., Deák Ferenc tér 5.), Dohány utcai zsinagóga, Fasori evangélikus templom (VII., Városligeti fasor 17.), Fasori református templom (VII., Városligeti fasor 7.), Kálvin téri református templom (IX., Kálvin tér), Mátyás-templom (I., Szentháromság tér), Szent István-bazilika (V., Szent István tér), Szerb templom (V., Szerb u. 2–4.).
A városban 80 termálvizes és ásványvizes, valamint több mint 400 keserűvizes forrás található, hőfokuk 24–78 °C közötti. Budán maguktól törnek a felszínre a meleg vizű (50–70 °C-os) források, míg a Margit-szigeten és Pesten kutakat fúrtak az elérésükre. Budapest első hévizes artézi kútját 1867-ben helyezték üzembe.
Budapesten 11 féle közlekedési eszköz jár (ezen belül 3 metróvonal, 4 HÉV-vonal, 29 villamosjárat és több mint 200 autóbuszjárat). Turistalátványosságként megtalálható a városban a sikló, a libegő, a fogaskerekű vasút, a keskenynyomtávú gyermekvasút és hajójárat.
Budapest 25 európai fővárossal áll közvetlen vasúti összeköttetésben, a napi nemzetközi járatok száma meghaladja az ötvenet. A főváros és a nagyobb vidéki városok között közlekedő InterCity járatok népszerűek és kulturáltak. Három nagy nemzetközi pályaudvar működik a fővárosban, a Keleti pályaudvar, a Nyugati pályaudvar és a Déli pályaudvar.
A Belvárostól 15 kilométerre lévő Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér fogadja a repülőgépeket.
Budapesten jelenleg 837 különböző műemlék található, amelyek a legtöbb európai művészeti stílust képviselik. Kiemelkedőek a klasszicista és az egyedien magyaros szecessziós épületek. A Budai Vár és a Duna-part 1987 óta, az Andrássy út és történelmi környezete, valamint a Millenniumi Földalatti Vasút és a Hősök tere 2002 óta a világörökség része.
Turisztikai szempontból is jelentős látnivalók Budapest legrégibb hídjai, a Széchenyi lánchíd, a Margit híd és a Szabadság híd, valamint az Erzsébet híd, amely modern kialakítása ellenére a városkép meghatározó elemévé vált. A turisták kedvelt célpontjai a legnagyobb közparkok, Pesten a Városliget és a Népliget, Pest és Buda között pedig a Duna két parkosított szigete, a Margit-sziget és az Óbudai-sziget. Mivel a főváros világhírű gyógyfürdőváros, Budapest gyógyfürdői a gyógyturizmus kedvelt célpontjai. A különleges összetételű gyógyvizet tíz gyógyfürdő hasznosítja, amelyek többsége egyben műemlék és turisztikai látványosság is. A város legfelkapottabb és leghíresebb bevásárlóutcája a Váci utca, ahol a legtöbb világmárka képviselteti magát. Ezenkívül egyre divatosabb bevásárlóutca az Andrássy útnak a Belvárostól az Oktogonig futó része. A vásárcsarnokok közül a Központi Vásárcsarnok a legnépszerűbb a külföldi turisták körében. Vásárcsarnokok találhatók még a Rákóczi téren, a Batthyány téren, a Klauzál téren, a Hunyadi téren és a Hold utcában.
A 2000-es évek elejétől kezdődően a város életében meghatározó szerepet töltenek be az úgynevezett „romkocsmák”, amilyen a Szimpla romkocsma, a Fogasház, a Dürer kert vagy épp a Kertem, amelyek alternatív működési módjukkal, egyedi stílusukkal, és a külföldieket igencsak vonzó hangulatukkal a leglátogatottabb helyekké váltak - sokszínű szórakozási és kulturális lehetőségekkel bírnak. A Budapestre látogató turistákat Budapesti Turisztikai Desztináció Managament Nonprofit Kft. Infopontjaiban ingyenes térképekkel, illetve információkkal látják el a látnivalókról. A városba látogató turisták igénybe vehetik a 24 vagy 72 órás Budapest kártyát, ami az érvényességi ideje alatt ingyenes utazást biztosít a BKV járművein, illetve több étteremben, múzeumban, illetve egyéb turisztikailag fontos helyen kedvezményes vásárlást tesz lehetővé.
Budapest a 2011-es adatok alapján a világ 25. leglátogatottabb városa a 4 376 900 turistájával, európai viszonylatban sorrendben, London, Isztambul, Párizs, Róma és Barcelona után a hatodik helyet foglalja el.
Egyetemek
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Evangélikus Hittudományi Egyetem
Károli Gáspár Református Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem
Óbudai Egyetem
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Semmelweis Egyetem
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem
Közép-európai Egyetem
Szent István Egyetem
Főiskolák
Budapesti Gazdasági Főiskola
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
Általános Vállalkozási Főiskola
Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
Budapesti Kommunikációs Főiskola
Budapesti Kortárstánc Főiskola
IBS - Nemzetközi Üzleti Főiskola
Gábor Dénes Főiskola
Harsányi János Főiskola
Kodolányi János Főiskola
Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete
Pünkösdi Teológiai Főiskola
Rendőrtiszti Főiskola
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
Sola Scriptura Teológiai Főiskola
Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
Wesley János Lelkészképző Főiskola
Zsigmond Király Főiskola
Edutus Főiskola
Tomori Pál Főiskola
Látnivalók
Várnegyed
Budavári Palota
Szentháromság-szobor
Halászbástya
Mátyás-templom
Citadella
Gül Baba türbéje
Rudas gyógyfürdő
Szabadság-szobor
Amfiteátrum
Aquincum romjai
Budavári Sikló
Libegő
Gyermekvasút
Pál-völgyi-cseppkőbarlang
Millenniumi emlékmű
Andrássy út
Operaház
Országház
Szent István-bazilika
Zsinagóga
Belvárosi plébániatemplom
Akadémia
Pesti Vigadó
Vajdahunyadvár
Széchenyi gyógyfürdő
Állatkert
Puskás Ferenc Stadion
Nemzeti Színház
Vásárcsarnok
forrás: ezenanapon.hu, wikipedia.org
Oldal tetejére
Vissza novemberhez
|