Lakáskultúra világnap

Június első szombatján van a Lakáskultúra világnapja.

Az Európai Bútorkereskedők Szövetsége a FENA (Fédération Européenne du NEGOCE de l'Ameublement), 1950-ben alakult meg. Azóta is nyomon követi az EU politikáját és képviseli a kereskedők érdekeit. Magyarország 1994-ben csatlakozott a szövetséghez.

Álljon a világnap tiszteletére itt egy kis összeállítás, a bútorok történetéről.

A tárolóbútorok története

Az európai formatörténet forrásának tekinthető ókori Egyiptomban születtek meg az első bútorok, és jöttek létre gyakran mindmáig élő alapformák. A székek, ágyak mögött háttérbe szoruló berendezési tárgyak közül tárolásra használták a kredencszerű asztalállványt és más edényállványokat is. Ezek könnyű lécfelépítéses szerkezetek voltak, vízszintes és ferde merevítőlécekkel, nem túl igényes kivitelben.

Jelentős bútor volt viszont a láda, amelynek többféle változatát ismerjük. Felépítésük a szarkofágokhoz hasonló. Tetejük íves és félretolható vagy timpanonos, de minden esetben gazdag sík díszítést kaptak. Minden háztartásban használták a művészi finomságú fonott pálmarost kosarakat is.

Sem a görögök, sem a rómaiak nem fejlesztették túlságosan a ládák típusait, hiszen nem kellett sok ruhadarabot tárolniuk. A görögöknél ezek pallókból készült szerkezetek voltak. Készítettek viszont sokféle apró kazettát és szekrénykét a női apróságok számára, amelyek díszítése kifinomultabb volt és anyaghasználatukra is a gazdagság volt a jellemző.

A római bútorok a Nagy Sándor-korabeli görög bútorokkal rokoníthatók. Ők is használták a kredenc-szerű edénytároló asztalokat, míves kosárbútorokat. Szekrények csak mint az üzletberendezések részei voltak jelen. Ládáik közül a legérdekesebb az, amely a házak előcsarnokában állt elmozdíthatatlanul, kívül fémmel borítva, megerősítve, és a ház kincseit rejtette. Tekinthetjük ezt a mai páncélszekrények ősének. Minden bútor díszítésére a praktikus eklekticizmus volt jellemző, mely mindenütt elsajátítja a használhatót, és saját képére formálja azt.

A középkorban a fő tárolóbútor a láda, mely durván összerótt és egyszerű formájú. A román korban is dilettáns vonások jellemzik, de sokszínűbb a használata. Hatalmas méretei miatt ülő- és fekvőbútor, de páncélszekrény is. Érdekessége a gazdag vasalaterősítés és a fogantyú, amely segítségével szekerekre rakható, és utazóbútorrá is válik.

A tárolóbútorok fejlődésében is a gótika jelentette a nagy ugrást a fűrészmalom felfedezésével, amely lehetővé tette, hogy a farönkből deszka készülhessen. Ebben a korban indult meg az otthon művészetének fejlődése. A láda bár továbbra is fontos tároló eszköz, már nem egyeduralkodó. Készültek támlás ládapadok, templomi mintára edényszekrények: buffet, credence és dressoire. A magasított ládákból kifejlődött a szekrény is, de elsősorban reprezentációs célokat szolgált. Díszítésben az építészeti motívumok jellemzők, aprólékosan fába faragva.

A reneszánsz ésszerűséget a bútorgyártásban is tapasztaljuk, hiszen megjelent a papíron való tervezés. Ezer évet visszafelé ugorva, az ókorból választottak új alapot maguknak. Az elsőrangú iparrá fejlődött asztalosság világos formanyelvet használ, amely az építészetből került át. Ismert lett a profilléc-szegélyezés, a furnér- és berakásdíszítés. Motívumrendszere szintén ókori hagyományokra épül. Tárolóbútorként továbbra is jelentős a láda, ládapad, a kredenc és a különféle írószekrények, irattárolók.

A barokk és a rokokó a belsőépítészetben nemcsak formaalakítása, de szemléletváltása miatt is jelentős. Az ismertté vált tervezők valódi, kényelmes otthonokat teremtettek. A szekrények kiszorítják a ládákat a lakótérből, megjelennek a komódok, porcelánszekrények és kabinetszekrények is. A rokokó továbbfejlesztett, kifinomított bizonyos bútorokat, és speciális kisbútorokat hozott létre: fiókos szekrénykéket, szekretereket, sarokkomódokat. Szertelen gazdag díszítésük és bonyolult formájuk óriási technikai tudást igényelt a készítő mesterektől.

A klasszicizmus mint új stílus Pompadour asszonynak köszönhetően divatszerűen vált általánossá.

Nem csak szerkezetükben változtak meg a bútorok, és lettek világosak, áttekinthetők a formák, hanem a tárolóbútorok is továbbfejlődtek. A meglévő darabok szögletessé váltak, teljesen újszerűek például az üveges szekrények. Világos faanyagokkal, festett és aranyozott elemekkel váltak érdekessé, eredetivé ezek a darabok. A barokk pogácsalábak helyére kecses, lefelé keskenyedő, kanellúrázott lábak léptek. Igazi újdonságként jelent meg a kétajtós szekrény.

Az empire és a biedermeier az eredeti történelmi stílusok két zárószakasza. A Napóleon által szorgalmazott történelmi díszlet nem jelentett előrelépést a bútortörténet fejlődésében, a lezáró polgári szakasz viszont egyszerűségével, minőségi kézműves munkáival máig maradandót alkotott. A sokféle tárolóbútor formájában sima és dísztelen. Megjelenik új típusként a kisméretű egyajtós szekrény, de készítenek vitrineket, porcelánállványokat is.

A későbbi stílusok történeti szempontból nem tekinthetők eredeti történelmi stílusnak, a 20. századtól a szecessziót, art decót, bauhaust pedig a modernizmushoz soroljuk.

Az ülőbútor 3000 éves fejlődése

1. Egyiptomi szék: Tiszta szerkezeti forma, kissé körülményes felépítésmód; a mai típusnak meglepően fejlett ősformája. Az állatláb a szerkezeti jelleggel ellentétes.

2. Görög szék: i. e. VI-V. század. Az ókori bútorformálás legérettebb példája. Kifejezetten szerkezeti formajellege mellett az emberi testformákhoz igazodik, az építészeti tagozatokat mellőzi, rugalmasan könnyed.

3. Japán székforma: Az előbbiektől elütő szerkezeti jelleg, a faanyag kifejezési eszközeivel való anyagszerű formálásmód jellemzi; az alapszerkezet az összehajtható (ollós) székre mutat vissza.

4. Bizánci trónszék: VIII-X. század. Zárt, ládaszerű kialakítással, fémmel burkolva. A konstruktív típusok fejlődése megszakadt és csak később folytatódott ismét.

5. Román székforma: XIII. század. A szerkezeti formajelleg megváltozva újra jelentkezik. A kialakítást befolyásolja az esztergályozás technikája. Takarékos, szűkszavú forma, primitív hatás.
 

6. Gótikus templomi ülőbútor: XV. század. Még a nehézkes ládaforma uralkodik; a felépítés keret-betétes deszkaszerkezetű és a merev, kényelmetlen szertartásos ülésmódhoz volt szabva.

7. Korai reneszánsz széktípus: XV. század. Az "ollós" jellegű szerkezet újra fellép; A forma világos, szellemes kialakítású, a támla merev, kényelmessége csekély.

8. Reneszánsz széktípus: XVI. század. Újabb alaptípus; a deszkatámla itt jelenik meg először, majd a parasztbútorban máig tovább él. Nehézkes, kényelmetlenül merev, inkább dekoratív tölgyfa bútor.

9. Késői reneszánsz karosszék: XVII. század eleje. Feltűnően józan, egyenes vonalú forma, már kényelmesebb, párnázott kialakítással, bársonnyal vagy brokáttal bevonva.

10. Korai barokk szék: XVII. század. Magas, reprezentatív forma, a szerkezeti jelleg a tagozatok, díszítmények mögött elmosódik, a görbevonalú láb megjelenik, de a kényelem még minimális marad.

11. Francia barokk karosszék: XVII. század vége. Előbbi magas támlájú típus továbbfejlődése a kényelmesség felé. A párnázást bővítik; a faragott díszítések, görbe formák szaporodnak.

12. Angol barokk szék: XVIII. század eleje. A magas támlájú diófa-típus könnyebb kialakítása; A kényelmesség fokozása párnázással, ívelt háttámlavonallal történik. A cabriol láb első tiszta formája megjelenik.

13. Francia rokokó szék: Széles, öblös forma, amely a női öltözékhez igazodik. A gobelinbevonatú párnázás mind kényelmesebbé válik. A kialakítást szertelen díszek, görbületek jellemzik.

14. Angol rokokó szék: XVIII. század. A mai szék teljesen kialakult alapformája; mérete, kényelmessége azonos a mai átlagtípussal. Görbe lábak, dús, finom faragások és a mahagóni fa jellemzi.

15. Angol-amerikai koloniális karosszék: XVIII. század. Világos szerkezeti felépítésű, a kényelem követelményei szerint alakított könnyed forma. Ma is tömegesen gyártott, teljes értékű használati bútor.

16. Francia karosszék: XVIII. század második fele. Az új klasszicizmus hatására a rokokó formákat egyszerűbb vonalak váltják fel, a támla ovális vagy négyszögletes, a lábak egyenesek, hegyesek, a díszítés lecsökken.

17. Angol klasszicista karosszék: XVIII. század utolsó negyede. Egyenes lábak, párnázott ülésfelület, merevebb körvonalak, pajzs alakú vagy ovális háttámlák, légies könnyedség, világos fanemek jellemzik.

18. Copf stílusú karosszék: XVIII. század vége. Egyenes vonalú alakításmód, hegyes, vájatos lábak, igen kevés ívelés, néhány szigorúan merev klasszicista tagozatot és díszítést alkalmaznak.

19. Directoire karosszék: XVIII. század legvége. Az alapforma visszavezetése a görög típushoz, de a megformálás nem olyan szigorúan merev, és sokkal kényelmesebb is.

20. Empire karosszék: XIX. század eleje. Formáját görög-római mintákból meríti, de díszítményekkel gazdagítja. A klasszicizáló elemekhez egyiptomi formák és motívumok is vegyülnek.

21. Biedermeier szék: XIX. század első harmada. Az antik formahatásoktól egyre függetlenebb alakításmód jön létre. A formaképzést nyugodt vonalú, finom ívelések, fénylő faanyag, kitűnő asztalosmunka jellemzi.

22. Szecessziós karosszék: 1900 körül. Elszakadás az eddigi stílusoktól, de a szerkezet és anyagszerűség helyett szertelen vonalak és díszítmények játékát adja. Az első "modern" stíluskísérlet csupán formális volt.

23. Konstruktivista karosszék: 1920 körül. Új kiindulás az alapokból. A szecesszió nyúlós, hamis formáinak ellentéteként darabos, nyers szerkezeti hatás. A kényelem és a forma elméleti spekuláció tárgya.

24. Modern csőbútor: 1930 körül. A kialakítást a kényelem igénye és az új, rugalmas, vékony anyagok befolyásolják, ezért az eddigi székektől elütő, szokatlan forma és súlyhatás jön létre.

25. Korszerű ülőbútor: 1940 körül. A legnagyobb kényelmet nyújtó, egyszerű, természetes megformálás, sima, nyugodt, elegáns forma, levehető, higiéniás párnázat. A korszerű ülőbútor-alakítás jó példája.

forrás: ezermester.hu, asztalmania.hu

Vissza júniushoz