A pénz

Gyártás és hamisítás

A pénz. Naponta találkozunk vele… (ki többel, ki kevesebbel). Jön és megy. (Mintha jobban menne, mint jönne…). Van, aki szórja, van, aki a fogához veri. Van, aki ölni is képes érte és van, aki csalással, hamisítással jut hozzá. A nagy többség megdolgozik érte. Keményen. Hiánya ezért (is) tud fájó lenni.

Hogyan készül a pénz?

Pénz pénz hátán, annyi, amennyit talán még a gazdag Sándoraink, Csányi és Demján sem láttak életükben. Ezresek ezres kötegben, vagyis csomagonként egymillió forint – persze akár 20 millió is lehetne –, és a csomagok csak jönnek és jönnek. A pénzjegynyomda 1200 négyzetméterén másfél hónapig készül egyetlen bankjegy, de ha beindul a nagyüzem, egy év alatt 100 millió darabot is legyártanak.

Hatalmas gépterem, szemben egy dühös masina nagyjából méterszer méteres íveket köpköd magából, mellette egy másik szintén. Hét-nyolc ember lézeng a nyomdaszagú és -zajú helyiségben Budapest középpontjában, a belváros szívében, rendkívüli biztonsági körülmények között. Mindenhol videó kamerák, az épület falai szinte áthatolhatatlanul vastagok, az ablakokon rácsok, lépteinket fegyveres biztonsági őrök felügyelik, a dolgozók egy részének C típusú nemzetbiztonsági vizsgálaton kell átesnie, ráadásul nemcsak belépéskor, hanem az itt töltött évek alatt folyamatosan.

A fokozott ellenőrzés nem véletlen: a pénzjegynyomda 1920-as években felhúzott épületében készül valamennyi magyar bankjegy. Méghozzá nem is kevés: évente nagyjából 100 millió új pénz lát napvilágot.

Az ország egyik legjobban őrzött épületének már az ajtajában biztonsági őr vár ránk, látogatókártyánkat előre elkészítették, és bárhová megyünk, azt mindenhol le kell húzni, hogy minden lépésünk nyomon követhető legyen. Mobilt nem is vihetünk magunkkal a gyártósorhoz, a tárgyalóban kell hagyni; ki sem kapcsoljuk, eszünkbe sem jut, hogy ezen a helyen bármi is eltűnne.

Svájci mintára épült

Séta közben múltidézéssel múlatjuk az időt. Magyarországnak az első világháború után kellett megteremtenie az önálló pénzjegynyomdát, miután a monarchia bukása megszüntette a közös pénzt, a koronát. Az önálló magyarországi bankjegykibocsátást 1921-ben a Magyar Állami Jegyintézet, 1924-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelte, és 1925-re megépült a svájci Orell Füssli céggel együttműködésben a pénzjegynyomda, amely ma is a svájci bank zürichi központjára kísértetiesen hasonlító, épületben működik.

Bár az 1925-ben a magyar állam tulajdonába került, a második világháború után államosított, 1993 óta ismét részvénytársaságként működő, 1997 óta a jegybank tulajdonában lévő nyomda helye és neve nem változott, a tevékenysége az utóbbi években jelentősen átalakult. A bevétel fele a pénzjegyek nyomásából, a másik fele az okmány, valamint a zárjegy előállításából származik.

Itt készítik az európai normáknak megfelelő chipkártyás útleveleket is, valamint a schengeni vízumokat, tartózkodási engedélyeket, ideiglenes útleveleket, okmány-, telefon- és bankkártyákat, de még "nagyon nehezen hamisítható " állami nyelvvizsga-bizonyítványokat is.

A régi időkből egyébként számos legendás történetet tudnak felidézni a nyomda vezetői. Például azt, hogy annak a Heinrich Frigyesnek, aki 1928 és 1945 között állt a nyomda élén, sikerült olyan rotációs réznyomósajtót szabadalmaztatnia, amelyből az 1930-as években 14 darab készült, s amelyeket többek között Dániába, Norvégiába, több dél-amerikai államba exportáltak.

Pénznyomás éjjel-nappal

Aztán a második világháborút követően már itt, Budapesten lett volna szükség az összes gyártókapacitásra, az 1946-os hiperinfláció idején ugyanis éjjel-nappal dolgoztak a nyomdában, de az árak emelkedésének tempóját úgy sem bírták, így már a pénzjegynyomdából kerültek ki felülbélyegzett pénzek; olyanok, amelyeken hattal vagy kilenccel több nulla volt végül, mint amikor nyomni kezdték őket.

Ahogy az első világháború a koronát, úgy a második az asszimetrikus rajzolatával nagyon korszerűnek számító, ám végül semmit nem érő pengőt sodorta el, és jött a forint, amely most már egészen biztosan marad is az euró picit bizonytalan dátumú, de talán a jövő évtizedben tényleg megvalósuló bevezetéséig. Kezdetben a forintra akkora szükség volt, hogy nemcsak itt, hanem az összes magyar nyomdában nyomták, még nem is a bankjegyeknél megkövetelt mélynyomásos biztonsági technológiával, hanem szimpla ofszet módszerrel. Ha eurónk lesz, akkor viszont már nem készül itt több bankjegy, a közös uniós pénz magyarországi bevezetését követően inkább az okmánygyártásra fordított kapacitásokat növelik.

100 millió pénz évente

Az új irodaépületet elhagyva már a régi épület második emeletén járunk. Ezt a szintet teljes egészében a bankjegygyártásnak szentelik, nemcsak a gyártósort telepítették ide, itt keverik ki a speciális festékeket is – bár a bankjegyek nyomásához szükséges alapanyagok egy részét külső beszállítóktól, a papírt például teljes egészében a nyomda tulajdonában lévő Diósgyőri Papírgyárból szerzik be –, és a laboratóriumi, vegyészi munkákat is itt végzik.

Méghozzá úgynevezett íves technikával, ami azt jelenti, hogy a speciális papírok nagy íveire nyomtatják le az ívenként 28 darab pénzjegyet. Először egy biztonsági célokat is szolgáló úgynevezett ofszet alnyomat készül, amelyen a majdani pénz főbb árnyalatait látjuk. Ezután kezdődik a metszet mélynyomás – ebbe a munkafolyamatba lábatlankodunk be mi is. A pénz első és hátsó oldalára rákerülnek a portrék – ezeket kézzel metszik –, további biztonsági jelek és bizonyos díszítő elemek. A teremben lévő három gép egyike csak az első, a másik csak a hátsó oldalakat nyomja, míg a harmadik – ezt szimultánnak hívják, nem véletlenül – mindkét oldal mélynyomására képes.

Pénzt csinálni csak lassan lehet

Amikor benn járunk, éppen 500 forintosok készülnek. Egy-egy íven így 14 ezer forintot látunk, nem kevés, de azért jobban lázba hozna minket, ha 20 ezreseket látnák születés közben. Az ilyesféle kívánságot nem lehet teljesíteni: a nyomda általában kéthavonta változtatja meg a pénzek címletét, ráadásul amíg egy-egy átállást vagy beállást követően kijön az első pénz a gépsorból, addig több mint hat hét telik el. Nekünk ennyi időnk nincs, így nézzük, ahogy röpködnek az ötszáz forintos ívek, amelyekről már csak néhány apróság, így a sorszám és a jegybanki vezérek, az elnök és két helyettese aláírása hiányzik.

Ezzel a mélynyomógépes teremmel szemközt, egy hosszú, keskeny folyosó végén nyíló helyiségben kerülnek rá a pénzre, egy látszólag egyszerűen működő kis kütyü segítségével a sorszámok.

A sorszám és az aláírások még akkor kerülnek a pénzekre, amikor azok ívekben vannak, a számláló az első két és az utolsó két számjegyet is pörgeti.

A következő helyiségben, látogatásunk utolsó állomásán az eddig látott zord nyomdászembereket szigorú tekintetű pénzkezelő asszonyok váltják fel. Ide már normál bankjegy alakra vágva, százas kiszerelésben érkezik a pénz, amelyet egy másodpercenként negyven bankjegy átvizsgálására alkalmas hatalmas géppel lemeóznak, aztán ezres csomagokba fóliáznak. A szigorú masina átlagosan 8-10 százaléknyi selejtet talál, ezt általában az okozza, hogy túl sok, túlságosan nagy precizitást igénylő munkafolyamat követi egymást a pénzgyártás során. Amikor egy-egy címletből nagyobb mennyiség, több tízmillió készül, akkor a selejtek aránya 3-4 százalékra csökken.

A jónak talált pénzek ezres csomagjait egy hatalmas fémládákban gyűjtik a dolgozó nők, akiknek a kezén műszakonként százmilliók, ha nem milliárdok mennek át. Egy-egy ilyen ládában 240 köteg, vagyis 240 000 darab bankjegy tárolható, szóval amikor 20 ezresek vannak benne, a látszólag alumíniumból készült kis szekrényke 4 800 000 000, vagyis 4,8 milliárd forintot ér. Megborzongunk, belegondolva abba, mit nem adnánk azért, hogy egy ilyen szekrényre cseréljük a hálószobában lévő komódot.

A forgalomból bevont bankók ismét értéktelen papírdarabbá válnak azok bezúzása révén.

Hamisítás helyett: gyártás?

A pénzhamisítók dolgát jelentősen megkönnyítené, ha nem színes fénymásolókkal, szkennerekkel, digitális fényképezőgépekkel kellene küszködniük, hanem megvennének néhány olyan nyomdagépet, amilyen a jegybanknak van. A laikus legalábbis ezt gondolná. Valójában azonban még a teljes, több mint tízmilliárd forintba kerülő technológia megvásárlásával sem jutnának sokra, ugyanis speciális papírt és festékeket ekkor sem tudnának készíteni a bűnözők ahhoz, hogy valódinak tűnjenek a hamis pénzek.

Érdekesség:
A magyar rendőrséget 1995 telén keresték meg a német kollégák, hogy nézzenek utána, miért vásárolt tizenhat tonnányi - ebből 10,3 tonna fémszállal ellátott, pénzjegy és értékpapír nyomtatására is alkalmas - biztonsági papírt egy magyar kft ügyvezetője egy németországi papírgyártól (ilyen papírt legálisan lehetett vásárolni! szerk.).

A tizenhat tonna papírárut a szállító kamionról - mivel egy pótkocsis IFA-ra nem fért föl - két teherautóra pakolták.
Az egyiken volt a 10,3 tonna fémszállal ellátott biztonsági, a másikon a mintegy hattonnányi fémszál nélküli papír.
A figyelők (!) a vámudvartól valószínűleg már eleve csak az egyik teherautót követték (!).

A későbbi házkutatás során csak 3,5 tonna biztonsági fémszállal ellátott papír került elő.

Bár három személyt előzetes letartóztatásba helyeztek, a rendőrség nem akadt az eltűnt 6,5 tonna, biztonsági fémszállal ellátott pénzpapír nyomára.
A behozott pénzpapír rendkívül jó minőségű, a Magyar Nemzeti Bank kirendelt szakértője szerint pedig - ötvenszázalékos selejttel számolva - több mint tízmilliárd forintnak megfelelő 5000 forintost lehet nyomtatni rá.

Pénzhamisítás nagy tételben

A pénzjegynyomtatás egyik legabszurdabb története nem meglepő módon Magyarországhoz kötődik. Az első világháborút követően a trianoni békeszerződés miatt Franciaországot okoló magyar politikai elit egyes tagjai nagy mennyiségű hamis frank piacra dobásával akarták megrogyasztani a francia gazdaságot. 1922 és 1925 között 1000 frankosok tömkelege készült a Térképészeti Intézetben, Budapesten, az intézet vezetőinek tudtával. Mintegy 30 ezer hamisítványt gyártottak, ebből azonban csak alig több mint 13 ezret minősítettek a készítői jónak. A kaland megbukott, 1925 decemberében Jankovics Arisztid, nyugalmazott vezérkari ezredes és két társa 10 millió franknyi hamis pénzzel Hágában lebukott, amikor megpróbált egy ezrest beváltani. A francia jegybank végül 1 franknyi kártérítést kért és kapott a magyaroktól.

A technika fejlődésével párhuzamosan a pénzhamisítók újabb, és fejlettebb eszközökhöz jutnak. Ez sajátos versenyt eredményez a jegybankok és hamisítók között. A jegybankok előnye a kibocsátástól időben távolodva fokozatosan csökken, a hamisítványok minősége pedig tökéletesedik.

forrás: index.hu, unideb.hu, magyarnarancs.hu

Vissza a cikkhez