Nemzetközi bányásznap

Európa csaknem minden országában évszázadok óta megünneplik december 4-én a Bányászokat, a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának napján.

Védőszent

Szent Borbála a hirtelen halállal járó, veszélyes szakmát űzők védőszentje.

Elterjedése és fennmaradása annak köszönhető, hogy a természettel vívott harc egész Európában közös bányászhagyományokat és szokásokat alakított ki. Már a középkorban, az antik és a pogány hagyományok újszerű folytatásaként minden mesterségnek és foglalkozásnak égi patrónust, védelmezőt kerestek.

Szent Borbálához szívesen folyamodtak a középkori bányászok, akitől a hirtelen halállal és a súlyos sebesüléssel szemben reméltek védelmet. Nevéhez nagyon sok népi hiedelem fűződik.

A Borbála-kultusz az erre utaló első írásos emlékek szerint 1350 körül Németalföldről, Kuttenbergből eredt és terjedt el Európa-szerte. Magyarországon először Selmecbányán találkozunk a Borbála-tisztelettel, és innen terjed el a Felvidéken, elsősorban a bányavárosokban, majd a 14. és 15. században az ország egész területén általánossá vált.

Magyarországon a Borbála-nap megünneplése a II. világháború után megszakadt.

A Borbála-ünnepségek felújítását a Miskolci Egyetemen, a hagyományápolás égisze alatt a bányamérnök-hallgatók az 1980-as években kezdeményezték, majd ezt támogatva az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület az országban újra bevezette.

Hivatalos elfogadásának kézzelfogható bizonyítéka a "Szent Borbála-érem", amit a lelkiismeretes bányászati tevékenység elismeréséért 1993-ban alapított a Magyar Köztársaság ipari minisztere. Ennek átadására évenként az országos központi Borbála-ünnepségen kerül sor.

Bányászköszöntés

Jó szerencsét! - köszöntik egymást a bányászok Magyarországon 1893 óta. És így, vagy nagyon hasonlóan üdvözlik egymást a bányászok Közép–Európában, de talán a világon mindenhol.

A magyar köszönés a német Glück Auf -ból származik, melynek tükörfordítását, a Szerencse fel!-t, magyarosították Jó szerencsét! -re.

Ez lett az úgymond „hivatalos” üdvözlés, a magyar bányászatban, Jó szerencsét! felirat köszöntötte a munkába érkező bányászokat, ez az üdvözlet szerepelt a hivatalos és a bányászok egymás közötti levelezésben is.

Utolsó Jó szerencsét! Így búcsúznak el a másvilágra távozó bajtársaiktól.

Ez a hagyomány ma is él a bányászok között.

Bányászima

A bányászima, a bányába szállás előtt, az isteni oltalomért közösen mondott fohász.

Minden bányánál kialakítottak egy kis oltárt, ahol leszállás előtt az aknász vagy a lőmester a kereszt felé fordulva, hangosan elimádkozta a "bányászimát" mely így szólt:

Fölséges Isten!

Mennynek és Földnek Ura, ki a világot bölcs szíved szerint igazgatod, nagyságod dicsőítésére és szent neved segítségül hívására gyűltünk össze ez órában.

Hozzád emeljük fel könyörgésünk szavát, midőn nehéz munkánk végzésére szép napod világából a föld mélyébe, a sötétség birodalmába szállunk alá.

Ó, hallgasd meg a mi buzgó imáinkat, jó Istenünk, Atyánk!

Végy körül bennünket gondviselő jóságoddal. Adj erőt és épséget karjainkba, nyújts bátorságot, ha csüggedünk, s hitet, ha félelem rettent bennünket.

Oltalmazz meg minket minden bajtól és veszélytől, viselj gondot otthon családunkra és gyermekeinkre, kiknek jólétéért fáradozunk, hogy munkánk végeztével újra láthassuk őket.

Minket pedig, kik oltalmadba és kegyelmedbe ajánljuk magunkat, vezérelj ó áldások Istene, és hallgasd meg buzgó könyörgésünket.

Ámen.

forrás: annavolgy.hu

Oldal tetejére

Vissza decemberhez