A csillagászat napja

Világszerte széles körben ünneplik a Csillagászat Napját, melyet az USA-beli Astronomical League ajánlása alapján, a tavasz első napján tartják.  A Csillagászat Napja „mozgó ünnep”, mely a holdfázishoz igazodik, általában az első negyedhez (április közepe - május közepe közötti) legközelebbi szombat, 2018-ban ez a nap április 28-ára esik.

Az ünnep célja az, hogy növeljék az emberek érdeklődését a csillagászattal és a csodálatos univerzummal szemben, hogy ismerjék meg a legújabb kutatásokat, felfedezéseket..
 

Álljon itt némi ismertető a minket körülvevő világegyetemről:

Az égitestek közötti légüres térséget világűrnek nevezzük.
A Föld légköre és a világűr között nincs éles határ. A legáltalánosabban elfogadott határvonal a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség által meghatározott 100 kilométeres magasság (a Kármán-vonal), de a funkcionalizmus hívei szerint a világűr ott kezdődik, ahol már létezhet orbitális mozgás. Az Amerikai Egyesült Államokban – éppen emiatt a funkcionalista nézet miatt – a 80 km magasságig eljutott pilótákat már asztronautáknak nevezik és a világűrt megjárt egyénként jegyzik be őket. Az űreszközök visszatérésekor 120 km magasságtól válik jelentőssé a légkör fékező hatása, a visszaúton tehát itt ér véget a világűr. A világűr területi felosztása földközpontú: bolygónktól kifelé induló térségekre osztjuk a teret az alacsony Föld körüli pályától az univerzum határáig.

Az atmoszféra határai

Neve ellenére a világűr nem teljesen üres. Apró porszemcsék, molekulák és atomok formájában itt is van anyag, de sűrűsége olyan kicsi, amilyet a legjobb földi laboratóriumokban sem lehet előállítani. A világűrt 2,7 K hőmérsékletű kozmikus háttérsugárzás tölti be, amely az ősrobbanás egyik fontos következménye.

A világűr tökéletesen más, mint megszokott, mindennapi környezetünk. Legfőbb különlegessége a szinte teljes vákuum. Bár a közgondolkodásban az űr a tökéletes vákuum szinonimája, azért a kozmoszban sem tökéletesen üres: még az intergalaktikus térben is van köbméterenként néhány hidrogénatom.

A világűr – ahelyett, hogy a közhiedelem szerint anyagtól teljesen mentes vákuum lenne, – nagyon változatos, főként a Naprendszeren belül.

Szűkebb pátriánkban az űrt a napszél uralja egészen a heliopauzáig, ahol más csillagok csillagszelei kiegyenlítik Napunk sugárzásának hatását, és a napszél szuperszonikus sebességről szubszonikusra lassul. Átlépve ezen a határon a hatalmas távolságok helyett az elképzelhetetlen távolságok veszik át az uralmat, a legközelebbi csillag 4 fényévnyire van (mai űrhajóval több tízezer évnyire), és ez a távolság csak apró kőhajításnyi a Tejútrendszer 100 000 fényéves tányérján belül, vagy akár legközelebbi extragalaxis több millió fényéves „közelségéhez” képest.

A nagybolygók között kétféle típust különböztetünk meg: kőzetbolygókat és gázbolygókat.

Kőzetbolygók: a belső naprendszerben a Nap körül keringő, főként szilikátokból felépülő, nagyobb sűrűségű, kisebb méretű égitestek (a csillagászati terminológia Föld típusú bolygóként is említi őket).

Merkúr : a Naphoz legközelebb keringő, a bolygók közül a legkisebb (sőt, egyes naprendszerbeli holdaknál is kisebb) égitest. Légkörrel nem rendelkezik, felszíne kráterek szaggatta, aránytalanul nagy, vasból álló magja van, extrém hőmérséklet-különbségek tapasztalhatók a szélességi köröktől és a megvilágítottságtól függően. A Nap körül 88 nap alatt tesz egy fordulatot, saját tengelye körül pedig 58,5 nap alatt. Holdja nincs.

Vénusz: a Földhöz hasonló mérete és tömege miatt bolygónk ikertestvéreként tartjuk számon. Kifelé haladva a Naptól számított második bolygó. Sűrű szén-dioxid légköre van, amelyet a fékezhetetlen üvegházhatás alakított mai formájára. Az üvegházhatást okozó gázok elszabadulása valószínűleg a Földénél sokkal több és nagyobb vulkán egykori működésének következménye. A Napot 225 nap alatt kerüli meg, saját tengelye körül pedig egy vénuszi évnél is tovább, 243 nap alatt fordul meg, az egyetlen bolygó, amelynek a saját tengelye körüli forgása retrográd. Hold nem kering körülötte.

Föld: életünk színtere, a felszínének 71%-án vízborítással rendelkező, oxigén–nitrogén légkörű, tektonikus felszínformáló erők által formált, a magban folyó folyamatok által gerjesztett mágneses térrel védelmezett bolygó, a Naptól sorrendben a harmadik. A Naprendszer legnagyobb kőzetbolygója. Egyetlen hold kering körülötte.
 

Mars: kifelé haladva a negyedik, egyben utolsó Föld típusú bolygó, méretben a Földtől sokkal kisebb, amelyen gyér szén-dioxid légkör található. Az egyetlen, amelyen a Földön kívül lehetségesnek tartják az élet egykori, esetleges jelenlétét. Két holdja van, amelyek befogott aszteroidák lehetnek.

A kőzetbolygók keringési tartományán belül húzódik az ún. lakható övezet is. Ez egy a Naptól – vagy az univerzum más részein a csillagoktól, sőt óriásbolygóktól – meghatározott távolságra húzódó sáv, amelyen belül egy ott keringő bolygón (esetleg holdon) a földi élethez szükséges feltételek jöhetnek létre, elsősorban a víz folyékonyan maradásához szükséges és elégséges hőmérséklet. A zóna természetesen egy elméleti sáv, egy gömbhéj a csillag körül, amely az idők során változik. Modellszámítások szerint a Naprendszerben jelenleg 0,95 AU és 1,37 AU között húzódik, jelenleg csak a Föld kering ezen belül. Más értelmezések kicsit messzebbre tolják ki a zóna határait, ezek egyikében még a Mars is éppen a határon mozog, ám a Vénusz mindegyik szerint kívül esik a lakható övezeten. A csillag működésének változásai miatt a lakhatósági zóna is folyamatosan vándorol.

Gázbolygók:

Jupiter: a Naprendszer legnagyobb bolygója. Két fő összetevőből, hidrogénből és héliumból áll és feltételezések között egy kisméretű, nehezebb elemekből álló, óriási nyomás alatt levő központi magja van. Holdak tucatjai keringenek körülötte, köztük a Naprendszer legnagyobb holdja(i).
 

Szaturnusz: A Jupiterhez hasonló gázóriás, méretben és tömegben kisebb, de felépítésében, összetevőiben teljesen hasonló. Ennél a bolygónál is rengeteg hold figyelhető meg és egy nagyon látványos gyűrűrendszer is kering körülötte.
 

Uránusz: A Naprendszer hetedik bolygója, amely szintén gázóriás, ám kissé más összetevőkkel rendelkezik, mint a Jupiter és a Szaturnusz (ezért szokás külön kategóriaként, „jégóriásként” is emlegetni. A hidrogén és hélium mellett víz, ammónia és metán is van a légkörében, ami más (kékeszöld) színt is kölcsönöz a számára. Ugyancsak rendelkezik holdakkal és gyűrűvel.
 

Neptunusz: A legkülső nagybolygó, amely az Uránusz ikertestvére, teljesen hasonló mind méretében, mind tömegében és összetételében.

A bolygók után a méretsorrendben az IAU 2006-os kongresszusán bevezetett terminológiája szerinti törpebolygók következnek,ide sorolták a Plutót is,  amelyek átmenetet jelentenek a nagybolygók és az aszteroidák, vagy más néven kisbolygók között. Ezen égitesttípus egyedei a Nap körül keringenek, és elegendően nagyok ahhoz, hogy gömb alakot vegyenek fel, de nem tudták tisztára söpörni a pályájukat. Ma összesen öt törpebolygót ismerünk.

A holdak zöme kicsi, még csak nem is gömb alakú, általában a gazdabolygó gravitációja által befogott és keringési pályára kényszerített aszteroida. A holdak egy további nagyszámú csoportja maga is egy másik aszteroida körül kering (például az Ida kisbolygó Dactyl holdja). Létezik a holdaknak egy nagyon speciális esete, a gázbolygók – különösen a Szaturnusz – körül megfigyelhető gyűrűk, vagy gyűrűrendszer, amely a feltételezések szerint egy egykori hold, vagy holdak darabokra töréséből született.

Kilépve a naprendszer határai közül, túl a heliopauzán, de még a Tejútrendszeren belül található a csillagközi tér, amely a csillagok vagy idegen naprendszerek közötti űrt jelenti. Itt találkozhatunk először az elképzelhetetlen távolságokkal: míg a naprendszeren belül még akár a kilométer is használható mérőszámként – a heliopauza 120–130 milliárd kilométerre húzódik –, addig a távolságok mérésére itt már a fényévet kell használnunk. A Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri például 4,24 fényévnyire, a galaxis központja pedig 26 000 fényévnyire van tőlünk (előbbit a mai technika szintjén legnagyobb sebességre képes ember alkotta űreszköz 110 000 év alatt lenne képes elérni, utóbbit pedig 660 millió év alatt).

A csillagközi térben a bolygóközi térhez hasonlóan gázt és port, különböző ionokat, szubatomi részecskéket és kozmikus sugárzást találunk környezetként. Az ebben a térrészben található anyag 99%-ban gázmolekulákból és 1% porból, a gáz pedig 90%-ban hidrogénből, 10%-ban héliumból áll, illetve nyomokban nehezebb elemek (csillagászati kifejezéssel fémek) is kimutathatóak. A látható anyag eloszlása nem homogén, gázban és porban sűrűbb és ritkább területek váltakoznak. A sűrűbb térrészek a gázanyag összeroskadásával jönnek létre és csillagszületési régiókat alkotnak. A csillagászat ezeket csillagködnek nevezi. A sűrű anyagból ezekben a ködökben keletkeznek a csillagok.

A csillagközi tér meghatározó objektumai természetesen a csillagok és az ezek életútja során keletkező objektumok. A csillagok a gázfelhők anyagából, a gravitációs összehúzódás hatására keletkezett gázgömbök, amelyek belsejében magfúzió folyik akár több milliárd éves skálán. A csillagok életútja a tömegük nagyságától függően különböző hosszúságú és a fényességük az életút fázisától függően változik. Így léteznek fősorozati csillagok vagy másként átlagos csillagok, törpecsillagok (vörös törpék és barna törpék) és óriás csillagok (vörös óriások).

A csillagok életútjának különböző kimenetei, különböző „termékei” lehetnek.

A nagy tömegű csillagok neutroncsillagként, vagy a még érdekesebb fekete lyukként végzik. A csillagászok a neutroncsillagokat általában az ún. planetáris ködök középpontjában találják meg (a planetáris köd a csillag halálakor keletkezik, amikor egy kisebb csillagrobbanásban a csillag ledobja külső gázhéját, amely lassan táguló, fénylő gázgömbként veszi körül a csillag magjának maradványát).

Az egészen nagy tömegű csillagok pedig szupernóva robbanással végzik életüket, amelynek végén a csillagból megmaradó anyag a gravitáció hatására egy végtelenül kis méretű gömbbé roskad össze, amelynek felszínén a nehézségi gyorsulás eléri a fénysebességet, így nem bocsát ki többé fényt. Szupernóvarobbanás általában néhány száz évenként történik egy-egy galaxisban, a Tejútrendszerben utolsóként felfedezett szupernóva 1604-ben robbant fel.

A kisebb tömegű csillagok pedig fehér törpeként érik el életük végét, majd a fehér törpe kihűlt csillagtetemként kering tovább a galaxisban.

A csillagok körül a csillagkeletkezés során megmaradt anyagból protoplanetáris korongok keletkeznek, amelyek a későbbi bolygókeletkezés alapjául szolgálnak. A gázt és port tartalmazó korongból a Naprendszerhez hasonlóan kőzet- és gázbolygók keletkezhetnek. A Naprendszeren kívüli bolygókat a csillagászat exobolygónak nevezi, és százas nagyságrendben fedeztek már fel ilyen bolygókat, illetve csillagrendszereket a kutatók.

by: VEJ

forrás: wikipedia.org, astroeder.com, origo.hu, gothard.hu

Vissza áprilishoz