Az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja június 17.

Hivatalos ENSZ-becslések szerint a sivatagok terjeszkedése jelenleg több, mint egymilliárd ember életét veszélyezteti, és ma már az egész földfelszín egyharmadát érinti. Dél-Európában jelenleg több, mint 300 ezer négyzetkilométer területet fenyeget közvetlenül az elsivatagosodás. Pusztít a tűz is: évente 600–800 ezer hektár mediterrán erdő ég el.

Az elsivatagosodás, az ún. dezertifikáció. Tulajdonképpen nem sivataggá alakulásról van szó. Hanem a sivárságnak olyan mértéke, ami már sivatagi körülményekre emlékeztető állapotokat alakít ki. A sivatagosodást az éghajlatváltozás mellett a helytelen területhasználat is kiváltja. Olyan területeken jelentkezik, ahol a párolgás mértéke meghaladja a lehulló csapadék mennyiségét. Ide tartozik elsősorban Afrika északi része, Ausztrália nagy része, Észak-Amerikában az USA DNy-i része és Mexikó számos területe, Közép-Ázsia hatalmas térségei, valamint Európában elsősorban a Földközi-tenger melléke. Nem tartoznak a dezertifikáció által veszélyeztetett területek közé a térítői öv zonális sivatagai, vagy a szárazföldek belsejében, a hegyekkel elzárt medencékben kialakult sivatagok, hiszen azok természetes úton alakultak ki.

Klímaváltozás

A fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj) égetésével üvegházhatású gázok (ÜHG) jutnak a levegőbe, visszafordíthatatlanul megváltoztatva a föld éghajlatát. Ezek a gázok ugyanis fokozzák a légkör hőmegtartó képességét és ezáltal globális átlaghőmérséklet-emelkedést okoznak.

A tudomány jelenlegi állása szerint még egy 1,5°C-os globális átlaghőmérséklet-emelkedés is visszafordíthatatlan hatásokkal járhat, egy 2°C-os emelkedés pedig egészen biztosan éghajlati katasztrófához vezet.

A katasztrófa elkerülése érdekében arra van szükség, hogy legkésőbb 2015-re tetőzzön, majd hirtelen lecsökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása a világon, olyan mértékben, hogy 2050-re a nulla szintet közelítse.

Vízháztartás

Egyszer nincs, máskor túl sok van belőle - víz esetében egyik helyzet sem jó, mindkét helyzetben jókora plusz költségekkel számolhat a társadalom és a gazdaság. Egyre gyakoribbak az áradások, egyre nehezebben és egyre drágábban jutunk hozzá a vízhez, amely sokak szerint egy soron következő nagy világválság első számú kiváltója lehet. Miközben egyre több vízre lesz tehát szükség a kieső csapadék pótlására például a mezőgazdaságban, egyre nehezebb lesz hozzájutni az éltető elemhez. A tavak felülete várhatóan csökken és növekszik a sótartalom, az elsivatagosodás miatt elterjedhetnek a szárazságtűrő fajok. A vízzel kapcsolatos költségek egyre emelkednek, amit az élelmiszeráraktól a közműszámlákon át az egészségügyi kiadásokig számos területen lehet tapasztalni.

A Föld teljes vízkészletének mindössze mintegy 2,5 százaléka édesvíz, és ennek hasznosítható része csak 0,6 százalék. A vízigény azonban ennek a készletnek csupán töredéke, a fő gondot az egyenlőtlen eloszlás jelenti. A legtöbb vizet a főleg mezőgazdasági öntözéshez használják (70 százalék), a háztartások átlagos fogyasztása 10 százalék alatti, az iparé 20 százalék körüli.

Földfelszin és biológiai egyensúly

Az emberi tevékenység a természetes vagy közel természetes állapotú tájakat igen változatos módon képes pusztítani.

Az erózió hatásának elsősorban a növényzettel nem borított talajfelület van kitéve, amit a domborzati viszonyok (pl. meredek lejtők) fokoznak. A növényzet nélküli területekről a termőréteg, a humusz lemosódik, így ott már mezőgazdasági művelés vagy erdőtelepítés már nem lehetséges. Megakadályozásához kívánatos a teraszos művelés, az erdősávok telepítése, illetve az erdőirtások visszaszorítása.

A második világháború alatt és után, az esőerdő "felfedezése" óta égetéses irtás, fakitermelés, bányászat és mezőgazdasági művelés miatt az erdőségek területe jelentősen csökkent. Szakemberek előrejelzései szerint - az Amazonas-őserdő pusztítása az egész Földre nézve katasztrofális következményekkel járhat.

Egyértelmű jele a pusztulásnak a biológiai sokféleség (diverzitás) csökkenése, illetve egyes az új viszonyoknak jobban ellenálló, könnyen alkalmazkodó, egyébként tájidegen fajok tömeges megjelenése. Ez utóbbi folyamat súlyosságát a biológusok nem győzik kellőképpen hangsúlyozni.

Hazánk helyzete

Magyarország klímája valószínűleg mediterrán irányba fog eltolódni, magasabb átlaghőmérséklettel, kevesebb nyári csapadékkal és növekvő szélsőségekkel, árvizekkel, szárazsággal - gyakoribb vízkorlátozással.

Az ENSZ-egyezmény szerint - amely az aszály és a sivatagosodás elleni küzdelemről szól - hazánk egész területét aszállyal sújtott térségnek tekintik. A hazai aszálykárok 2003-ban megközelítették a 100 milliárd forintot. A Duna–Tisza közi Homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete (FAO) a félsivatagos övezetbe sorolta. Az utóbbi évtizedek aszályos időjárása okán a talajvíz szintje 3–5 métert is csökkent, a felszíni állóvizek pedig gyakorlatilag eltűntek. A XX. század elején a Duna–Tisza közén még mintegy 600 természetes tó volt, mára csak a nevük emlékeztet a hajdani vadvízországra és élővilágára.

Ezért elsősorban új szemléletű vízgazdálkodásra van szükség. A szeszélyes eloszlású vízmennyiséget be kellene osztani: megfogni, amikor túl sok van belőle (áradások) és tartalékolni aszályos, száraz időszakokra.

Az elsivatagosodás összefüggésben van a klímaváltozással, amit pedig leginkább az üvegházhatás fokozódását idéz elő.

A pozitív változás előidézéséhez csökkenteni kell a káros gázkibocsájtást, (közlekedés, fűtés, gyárak), illetve energiatakarékosabbá és természetközelibbé tenni az életmódunkat.

Ezek az apró dolgok óriási jelentőségűek lennének, ha mindannyian eszerint a szemlélet szerint élnénk.

forrás: origo.hu, activecoma.nextazis.hu, edenkert.hu

Oldal tetejére

Vissza júniushoz